A Soros által is pénzelt NGO tanulmányáról az Átlásztó kérdezte Polyák Gábort, az ELTE tanszékvezetőjét, és Nagy Károlyt, a Transzparens Újságírásért Alapítvány menedzserét.
Az Átlátszó is beszámolt a Riporterek Határok Nélkül (Reporters Sans Frontières, RSF) 2022-es nemzetközi sajtószabadság-indexéről. A jubileumi, huszadik sajtószabadság-elemzés rangsort készít 180 ország média helyzetéről, részben egy médiaszakemberek, jogászok és szociológusok által kitöltött kérdőív eredményei alapján, részben pedig az újságírókkal szembeni visszaélések és bántalmazások száma alapján.
Az index élén Norvégia (93 pont), Dánia (90 pont) és Svédország (89 pont) áll, míg a sajtószabadság helyzete Mianmarban, Kínában (25 pont), Türkmenisztánban, Iránban, Eritreaban és Észak-Koreában (14 pont) a legrosszabb. A 2021-as adatokhoz képest idén az országok többségében láthatóan nagymértékben változott az elért helyezés.
A szervezet azonban felhívja arra a figyelmet, hogy a 2022-es adatok nem vethetők össze teljesen a 2021-es számokkal, ugyanis az RSF idén először egy új módszertant alkalmazott: részben frissítették az eddigi kérdőívüket, ami így többek között a média digitalizálásával kapcsolatos kihívásokat is figyelembe veszi. Az új módszertan az egyes országok értékelését öt mutató alapján végzi: politikai kontextus, jogi keret, gazdasági kontextus, szociokulturális kontextus és biztonság.
Magyarország 7 helyezést javított, így a 2021-es 92. helyről a 85. helyre került. Idén azonban több mint 8 ponttal kevesebbet, 60 pontot kapott Magyarország), tehát
A magyar helyezés javulása annak köszönhető, hogy az RSF felmérése szerint olyan országokban, amelyek 2021-ben még előttünk szerepeltek a rangsorban – többek között Izrael, Tunézia, Grúzia és Albánia – nagyobb mértékben romlott a sajtószabadság helyzete, mint nálunk.
Az RSF a Magyarországra vonatkozó adatlapján hazánkról azt írta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök olyan médiabirodalmat épített ki, amelynek csatornái pártja utasításait követik, és bár a független média jelentős pozícióval rendelkezik, politikai, gazdasági és szabályozási nyomásnak van kitéve. „A kormánypárt politikai-gazdasági manőverek és a baráti oligarchák által a hírszervezetek megvásárlása révén de facto ellenőrzése alá vonta az ország médiájának 80%-át” – írják.
A sajtószabadság-index adatainak elemzéséhez az Átlátszó segítségül hívta Polyák Gábor jogászt, kommunikációs szakembert, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének vezetőjét, és Nagy Károlyt, a Transzparens Újságírásért Alapítvány munkatársát.
Nagy Károly felkérése kifejezetten meglepő, tekintve, hogy Transzparens korábban sajtópert nyert az Átlátszóval szemben, mivel a portál egyik újságírója, Bőtös Botond „valótlan állításokat tartalmazó cikket közölt” az alapítványról.
Polyák kifejtette, hogy ez a felmérés elsősorban tendenciákat tud megmutatni és kevésbé jó arra, hogy országokat hasonlítsanak össze a segítségével – ahogy az 1979-től 2017-ig kiadott, a Freedom House által készített Freedom of the Press elnevezésű kutatás sem volt erre alkalmas. Ugyanakkor szerinte regionális összehasonlításra – mint például az EU országainak összevetése – nyugodtan használható.
„Ami mind a kettőnek nagy erőssége, az az, hogy nagyon széles értelemben vizsgálja a sajtószabadság helyzetét. Tehát nem pusztán jogi kategóriaként, hanem gazdasági és politikai körülményeket is vizsgálva, és számos olyan szempontot, ami nagyon fontos az összkép megértéséhez, de mondjuk, egy átlagos médiaszabadság tankönyvben nem biztos, hogy első helyen szerepelnek” – tette hozzá, de megemlítette a felmérés gyengeségeit is, amelyek abból fakadnak, hogy „ezek szakértői, önbevallásos és alapvetően percepciós elemzések”.
„Tehát nem arról van szó, hogy ezek mögött országonként egy-egy friss kutatás húzódna meg, amiben minden országra az adott évre vonatkozóan adatokat látunk arról, hogy mekkora a médiakoncentráció, hogy működik a médiahatóság. A Médiapluralizmus Monitor egy fokkal azért mégiscsak jobb, elsődleges kutatásokat is tartalmazó elemzés.
Ez egy percepciós elemzés, itt azt kérdezik meg, hogy a bevont szakértőknek a megítélése szerint az egyes kérdésekben milyen a helyzet, és ebben szükségszerűen vannak szubjektivitások”
– fogalmaz Polyák, aki maga is részt vesz RSF kérdőívének kitöltésében.
Nagy Károly is főleg a módszertani hibákra hívta fel a figyelmet. Egyetértett benne, hogy a felmérés gyengesége, hogy az elemzés szakértői véleményekre épül, kevesebb számadatot tartalmaz, mint más kutatások.
„A politikai vonatkozással is bíró indexeknél általában – akármennyire is próbálják az objektivitás látszatát kelteni – a sablonos, ideologikus értelmezésnek, szubjektivitásnak tág teret adó kérdések, illetve a válaszadók szűk és homogén köre miatt végül
inkább véleményekből, mintsem tényekből összeálló értékítélet lesz a végeredmény”
– fejtette ki a Transzparens Újságírásért Alapítvány vezetője.
Míg Polyák szerint széleskörű szempontok szerint vizsgálják a sajtószabadságot, Nagy szerint a feldolgozott témakörök nem tartanak lépést a sajtó jelenlegi állapotával, nem tudják sikeresen felmérni a jelenlegi médiaviszonyokat.
„Az új típusú kihívásokra és körülményekre nem reflektálnak ezek a felmérések, amelyek például a közösségi médiában a politikai vélemény-nyilvánítás szabadságának határaira vagy a ’tényellenőrzések’ módszertanára, személyi háttereire, de akár a többoldali, nemzetközi és nemzetállami információs hadviselés(ek) nagyon is valós problémáira vonatkoznak. Nem látjuk annak felismerését, hogy a hagyományos média válságjelenségeit vagy az új médiaplatformokhoz való viszonyát komolyan számításba kell venni ezen felmérések megtervezése és alkalmazása során. A teljesen megváltozott világ és alapjaiban más jellegűvé vált újságírás jóval szofisztikáltabb és mindenképpen sokoldalúbb, sokszínűbb értékelési kereteket tenne szükségessé a kilencvenes években még működőképes elméleti alapvetéseknél, továbbá gyakorlati módszertannál, kereteknél” – fogalmaz Nagy.
A Transzparens Újságírásért Alapítvány menedzsere szerint a módszertani hiányosságok és a média aktuális állapotának figyelmen kívül hagyása miatt
„ezek a jelentések sokkal kevésbé ambiciózus célokra sem alkalmasak, mint hogy hatással legyenek az egyes országok sajtószabadságának helyzetére”.
Nagy Károly úgy látja, hogy „nem szerencsés, és szakmailag sem vezet megalapozott eredményhez szóról-szóra egyforma kérdőívvel vizsgálni a sajtószabadságot az összes országban”.
„Például, ha az összemérhetőség okán szükség is van állandó elemekre, fontos lenne komplexebbé tenni a metódust annak érdekében, hogy a rengeteg szempontból eltérő helyzetben levő különböző országokból torzításmentes képet kapjunk a sajtószabadság helyzetéről. Nyilván ez az index is törekszik arra, hogy a rengeteg információt valamilyen keretben összesítse, de uniformizált módszerrel nemigen lehet helytálló és igazán pontos értékelést készíteni” – magyarázta.
A Telex is készített cikket az RSF eredményeiből, amelyben kiemelik, hogy Haiti – ahol idén januárban két újságírót is megöltek – magasabb pontszámot kapott, mint Magyarország vagy Hollandia. Az Átlátszó az ilyen ellentmondásos eredményekről is megkérdezte a két szakértőt.
„Haiti relatíve előkelő helyezése kiválóan illusztrálja azokat a problémákat, amelyeket jeleztünk. Említhetjük egyébként Burkina Fasot is, amely kedvezőbb pontszámot kapott Magyarországnál (és az Egyesült Államoknál is), holott a jelentés szöveges része is leírja, hogy
az országban a növekvő erőszak és politikai instabilitás puccshoz vezetett, mely súlyosan veszélyezteti az újságírók biztonságát és információhoz való hozzáférését.
Már a puccs előtt is érvényben volt az a törvény, ami tíz évig terjedő börtönnel fenyegette azokat, akik információkat osztanak meg katonai műveletekről. Szintén még a puccs előtt történt, hogy munkája miatt kiutasítottak egy francia újságírót és egy belga dokumentumfilmest az országból. Ezek mellett a jelentés szöveges része említi még a sanyarú gazdasági hátteret, az erős vallási nyomást, és azt, hogy 2021-ben meggyilkoltak két spanyol újságírót. A pontszám mégis úgy alakult, hogy elvileg mind a magyaroknak, mind az amerikaiaknak innen kellene tanulniuk. Vajon ez tényleg így lenne?” – kérdezi válasza végén Nagy Károly.
Polyák Gábor szerint azonban ennél árnyaltabb a helyzet. Úgy gondolja, hogy mivel percepciós felmérésről van szó, így az országok nem más országokhoz mérik magukat, hanem a saját, korábbi tapasztalataikat veszik alapul, az alapján adják a kérdésekre a válaszokat.
„Egy holland expert vagy holland újságíró már egy olyan fokú érzékenységgel rendelkezik a sajtószabadsággal kapcsolatban, ami nekünk [magyaroknak] is valószínűleg túlzásnak tűnne. Amit ők a holland médiarendszer hibájának rónak fel, az bennünk irigységet vált ki, ezek a ’luxusproblémák’. Viszont ők nem hozzánk mérik magukat, hanem ahhoz, amit ők ideálisnak képzelnek el. Amit mi ideálisnak képzelünk el, ahhoz képest a magyar sajtószabadság helyzete még annál inkább is el van maradva. Ezt is látni kell, hogy nem tudsz nem a saját kontextusodban gondolkodni, és simán lehet, hogy
a Haitiben élő szakértő és újságíró az elmúlt évek fejleményeit úgy élte meg, hogy volt valami nagyon rossz, és ahhoz képest most milyen jó, mert például nem lőnek le.
Az ő saját percepciója az az, hogy nagy előrelépések történtek, és hogy ha ő itt élne Magyarországon, akkor feltehetőleg ő teljesen máshogy értelmezné a magyar sajtószabadság helyzetét, és valószínűleg sokkal pozitívabban állna hozzá, mint például én. Nekem sincs, még csak a szomszédos országokból sem tapasztalatom, hogy ott milyen újságírónak vagy médiakutatónak lenni, de hogy milyen Haitiben újságírónak lenni, arról nyilvánvalóan semmit nem tudunk” – fejtette ki.
Az Átlátszó szerint a végső konklúzió az, hogy számszerűen furcsának tűnő sorrend is kialakulhat egy kérdőíves – és valószínűleg többnyire szubjektív válaszadást eredményező – felmérésnél. Emiatt pedig nem szerencsés különböző országok médiaviszonyait egymással összevetni, ehelyett az adott ország korábbi eredményeit, azok változását érdemes vizsgálni.
Ha az újságírókat fizikai erőszak éri, az nem csupán egyéni sérelem, hanem a sajtószabadság és a demokratikus nyilvánosság elleni támadás is.
Levette a kezét a Mandinerről Mérő Vera, hiszen nem is hallott róla, hogy kollégánkat taszigálta Magyar Péter embere.
Hegedüs Dániel arra sürgette az amerikai kongresszust, hogy ítélje el Magyarországot.
Magyar Péter 2024-ben tett botrányos kijelentését – „Belököm őket a Dunába!” – azóta következetesen valóra váltja: a sajtót támadja, híveit is ellenséges viszonyra buzdítja, miközben a jogvédők és újságírói szervezetek egy része feltűnően hallgat. Kovács András véleménycikke.
Nehezen tudták megmagyarázni a Kötcsén történteket.
A világsajtó reflektorfénybe állította a magyar miniszterelnököt, miután Kötcsén arról beszélt: Magyarországnak választania kell a szuverén út és a „brüsszeli káosz” között, miközben Kijevnek jövőt, az EU-nak pedig új stratégiát sürgetett.
A 44 éves magyar motoros a helyszínen belehalt sérüléseibe, míg a 42 éves társa könnyebb sérüléseket szenvedett.
A digitális asszisztens neve Diella, ami Napot jelent, és január óta tanácsokat ad az embereknek az online kormányzati szolgáltatások használatához.
