Márki-Zay itthon, a Momentum Brüsszelben támadja a magyar rezsicsökkentést

2022. március 06. 15:01

Az Origo szerint a baloldal követelésének megvalósulása drasztikus következményekkel járna hazánkban.

2022. március 06. 15:01
null

A Paks II beruházás ellen harcol Brüsszelben a Momentum. Erről a párt uniós képviselője, Cseh Katalin számolt be, amikor a héten az ATV-nek nyilatkozott arról az ukrajnai háborúval kapcsolatos állásfoglalásról, amelynek részleteiről aznap szavazott az Európai Parlament – írja cikkében az Origo.

„A határozat végső szövegébe, bevallom őszintén, momentumos javaslatra került be Paks II és az orosz kémbank szankcionálása” – idézte Cseh Katalint a lap. A baloldali politikus később arról beszélt, hogy Paks II felülvizsgálata szerinte a minimum a jelenlegi helyzetben. Azt is mondta:

aki azt szeretné, hogy Magyarország leállítsa Paks II beruházását, az szavazzon a baloldalra.

„Márki-Zay Péter ezt nagyon egyértelműen megígérte” – mondta.

A családok rezsije a négyszeresére emelkedne

Az interjúban arra nem tértek ki, milyen jelentősége van itthon az atomenergiának, vagyis arra, hogy valójában mit is tesz kockára a baloldal. A helyzetet pontosan bemutatja az Innovációs és Technológiai Minisztérium minap közzétett szakmai számítása. Eszerint ha a paksi atomerőmű által megtermelt villamos energiát hazánk a szabadpiacról szerezné be, akkor a családok rezsije a négyszeresére emelkedne.

Egy család éves, 92 147 forintos költsége több mint negyedmillió forinttal nőne,

és egészen 356 693 forintig kúszna fel. (A számítás egy kétgyermekes, családi házban élő, a fűtést és a meleg vizet gázzal előállító háztartásra vonatkozik.)

A rezsicsökkentéshez szükség van Paks II-re

A Paks II projektért felelős tárca nélküli miniszter, Süli János a Századvég keddi szakmai rendezvényén úgy fogalmazott: ha nem építjük meg a két új paksi atomerőműblokkot, rövid idő alatt úgy járunk, mint Németország, ahol a villamos energia mostanra a lakosságnak szinte megfizethetetlen – most a magyarországinak az ötszöröse –, de a vállalati felhasználóknak is nagyon drága az áram.

Hozzátette: a paksi atomerőműben termelt áram kilowattórája jelenleg 12,2 forint, a naperőműveké 32-34 forint – a lakossági tarifa 37 forint –, ám míg az előbbi szinte folyamatosan (mintegy kilencven százalékban), az utóbbiak csak időszakosan (14–16 százalékosan) állnak rendelkezésre. Mindezek alapján nyilvánvaló tehát, hogy az olcsó áram és a rezsicsökkentés hosszú távú fenntartásához szükség van idehaza atomenergiára, és természetesen a Paks II beruházásra is.

Hazánk gázellátásának nyolcvan százalékát az orosz gáz adja

A háború kirobbanása óta a baloldal más energetikai ötlettel is előállt. Eszerint az oroszok elleni szankciók részeként Magyarország zárja el, utasítsa vissza az orosz gázt. Egy cikkében a Magyar Nemzet ugyanakkor rámutatott: eltekintve attól, hogy Moszkva összes energetikai típusú bevételéből a magyar gáz tétele nyilvánvalóan nem a jelentősebb összegek között van,

a baloldal követelése több más szempontból is súlyos ténybeli tévedéseken alapszik, és megvalósítása drasztikus következményekkel járna.

Hazánk gázellátásának nyolcvan százalékát az orosz gáz adja, s jelentős részben ezzel is fűtünk. A baloldal elképzelése, vagyis az orosz gáz lekapcsolása, az ipar és az élelmiszer-ellátás akadozásához, az infláció megduplázódásához, munkahelyek tömeges megszűnéséhez és fűtetlen otthonokhoz vezetne.

Nyitókép: Donáth Anna Facebook-oldala

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2022. március 07. 13:08
Hát, ki kellene fényezni egy-két lámpavasat ezeknek, mert a bicskát már régen kinyitották a zsebemben! Érik a dolog, érik...
DBZ22
2022. március 06. 19:59
Előre jelzem a Fideszhez húzok ( most meg pláne ) ! Elképzelek a kommentek alapján egy beszélgetést két nem ellenzéki között a baloldal politikusairól : ------------------------------ Te ezek hülyék Igen sőt aljasok Hazaáruló banda Moslékos csőcselék Stb Stb Stb ------------------------------- Ezeket szinte mindenki tudja ezek tények , véleményem szerint kéne foglalkozni az ellenzék politikai céljával is . Szerintem pl a középréteg eltörlésével , akiknek vannak céljaik , dolgozni akarnak , jobban élni , biztonságban , önállóan gondolkodni , előre tudnak tervezni , vannak elképzeléseik , nem szorulnak arra hogy megmondják Nekik mit kell gondolniuk ,stb stb . Ez a réteg az ellenzéknek csak púp a hátán , ezeknek az embereknek nem tudnak programot csinálni és nem is akarnak . Két rétegre van szükségük igazán : egy magát felsőbbrendűnek képzelt , jó vagy viszonylag jó anyagi körülmények közt élő emberekre és egy olyanra akiket segélyekkel tudnak irányítani ( érdekes módon mindkét réteg Mernyóval , BMW-vel jár és Pumacipőben , Adidas-ban mutatkozik kivéve a sznobok de az más téma ). A sok segélyből élő munkanélküliséget teremt és a fekete gazdaság is nagyon megindul ( megint ) . A segély mellett ( mivel van sok szabad idejük ) simán elmennek melózni ( ma minimum 15 000ft a napszám pl : építőiparban ) persze ehhez munkáltató is kel aki bejelentés nélkül alkalmazza őket , van dögivel ilyen . Természetesen ennek vannak vonzatai is : fellendül a bűnözések száma ( cigi -narkó csempészet és ebből adódóan az erőszakos bűnügyek száma is emelkedik ) . Ez csak egy példa , természetesen lehet még folytatni hiszen a külpolitikáról is lehetne írni sok mindent .
piscsik
2022. március 06. 19:54
Rohadék hazaárulók vagytok!
Korrupt Kornél
2022. március 06. 19:53
Panna egy kis butus liba vagy! Tudhatnád az árulókat mindenhol megvetik, csak eltűrik amíg hasznukat látják! Sorsod téged is utolér azzal a másik hpval együtt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!