Kormánybiztos, majd igazgató
Kultúrpolitikai tevékenységének részeként 1998-2000 között az Europália Hungaria kormánybiztosaként irányította Magyarország brüsszeli kulturális bemutatkozását. 2000-ben a Károlyi Palota Kulturális Központ miniszteri biztosa, majd főigazgatója lett, 2003-tól a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet alapító igazgatója volt haláláig. Hankiss Ágnes több mint húsz éves igazgatósága idején a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézetben hatvan könyv, kiadvány és művészeti album látott napvilágot – áll a közleményben.
Mint írják, kiemelkedő jelentőségű volt a rendszerváltás forgatókönyveit feltáró két konferencia, amelyeket 2002-2003-ban rendeztek meg Kísértő múlt I-II. címmel. Az előbbieken túl az elhunyt igazgató munkásságának fontos részét képezte az az eszmetörténeti kutatás is, amely a különböző vallások, felekezetek identitásképző szerepére irányult a magyar kultúrán belül - olvasható a közleményben. Mint kiemelik, „az intézet folytatni kívánja a magyarországi értelmiség történetének kutatását is, amelyet a 20. század második felében jelentős mértékben átszőtt a kommunista állambiztonság tevékenysége, befolyásolva ezzel a kultúra és a magyar közélet egészét”. Mint írják, új nevén a magyarságot és az európaiságot termékenyen ötvöző hagyomány feltárásával kívánja az intézet továbbvinni azt a megkezdett munkát, amelyet még igazgatóként Hankiss Ágnes indított el.
(MTI)
Nyitókép: MTI/Európai Parlament/Benoit Bourgeois