Ki kell állni a konzervatív értékrend mellett – Egri Péter a Mandinernek

Úgy tudom, nagy lokálpatrióta vagy. Amerikai zene, magyar szív. Mit jelent számodra a haza és a család?

Mindent. Kezdjük ott, hogy nagyon fontos számomra a közvetlen környezetem is. A Naphegyet korábban Vérhegynek hívták, az 1500-as évek végén itt egy olyan törökellenes szervezkedés indult, ami nyomán már hamarabb ki lehetett volna űzni az elnyomókat, de sajnos kudarcba fulladt a kezdeményezés, levágott fejek és vér borította a korábbi Szőlőhegyet, a mai Naphegyet. A nyugati hatalmak ugyanis csak egy évszázaddal később, miután a keleti sereg már Bécset fenyegette, a vagyonukat féltve szánták rá magukat Buda felszabadítására. Jellemző. A több tízezres seregben néhány száz magyar huszár is harcolt, és ők vállalták, hogy az ágyútűzzel szemben vezetik az áttörést a Bécsi kapunál. Hősi halált haltak. Ebben a tettben valahol ott van az egész magyar történelem. A szatmári származású családom már 1300-ban legmeghatározóbb nemesi család volt a vármegyében. Mondhatom, hogy

1611-től Bethlen Gábor erdélyi fejedelem legendás testőrségét, a Puskásokat szintén felmenőim vezették, miközben a családom volt az egyik első magyar budai földbirtokos család. Őseim többek között a koronaőr Perényi-családba és más meghatározó nemesi családokba is beházasodtak. Miután Mátyás király idején szépapám, vitéz Magyar Balázs a Délvidékről kiűzte a törököt a Fekete sereggel, megkaptuk az uralkodótól Logodot, vagyis a későbbi Tabán egy részét. Rá kétszáz évre már mi adtunk bírákat Győr vármegyének is.

Ha már ennyire fontos a történelem, miért a rockabilly művelése lett fő a csapásirány?

A családi címerben, a Szent Korona fölött három fehér liliomon Kárpát-medencei párduc látható, egyik kezében keleti szablya, a másikban levágott tatár fej. Családom mindig részese akart lenni a nagy egésznek. Ahogyan Szent István királyunk a Német-Római Birodalomtól kérte és kapta a Szent Koronát, pedig kifaragtathatta volna bikfából a jászokkal. Az is gyönyörű lett volna, de ő részese akart lenni a nagy egésznek. Ahogyan Hunyadi Mátyás szeretett királyunk a reneszánsz Itáliából hozatott latin nyelvű corvinákat, részese akart lenni a nagy egésznek! Tudták és tudjuk, hogy nekünk, magyaroknak helyünk van a nap alatt. Nekem olyan zenei stílusom van, ami az Óperenciás tengeren túl, de európai népzenei műfajokból alakult ki. Ehhez köthetők a republikánusok pártjának legnagyobb kulturális támogatottságát adó olyan művészek, mint Elvis Presley, Johnny Cash vagy Jerry Lee Lewis, Carl Perkins. Igazán nagy elődeim és tisztelt példaképeim. A második világháború után megjelenő jazz tánczene, majd az ebből kialakult tradicionális, Bill Haley-féle autentikus rock and roll szerves része a 20. század derekára jellemző polgári kultúrának.

Bizonyos kulturszint felett illik ismerni.

Retrónak vagy konzervatívnak tartod magad?

Semmiféle retró nincs bennem. Amúgy ez egy remek latin kifejezés, különösebb bajom nincs is vele, ha például a Neotonnal vagy a Dolly Rollal kapcsolatban említik. Az egyetemes kultúrában az én stílusom inkább vintage. A retro mindig a közelmúlt, én annál régebbi, a popkultúra hajnalán született zenei műfajt képviselek.

Egyszer azt mondtad, minden rockabilly rock and roll, de nem minden rock and roll rockabilly. Miért?

Az, hogy ma a rock and roll már a magamutogató lázadást, a bulit és a balhét jelenti, az 1968-asok talán legnagyobb bűne. Ezzel már nem tudok azonosulni, se az úgynevezett beatkorszakkal, se a hippi mozgalommal. A drogokat meg a hasonlókat propagáló liberálisok tönkretették, kiforgatták és lejáratták a r’n’r kifejezést. Nem is használom már azt a szót, semmiféle közösséget nem tudok ezzel a felfogással vállalni. Konzervatív emberként teljes mértékben másként látom a világot és az emberiséget, mint az akkor elindult, mára egészen elszabaduló folyamatokban hívők. A változást csak korlátozott mértékben fogadom el. Nem hiszek benne. Szinte olyan vagyok, mint az öreg Baradlay a Kőszívű ember fiaiból, aki a halálos ágyán is annyit mondott: „A Föld ne forogjon, hanem álljon.” Ennek kimondása ma már lázadás, sőt, már az is, ha valaki közösséget vállal az így gondolkodókkal.

Igaz, újabban trágyával etetett gombához vagy patkányhoz is hasonlítanak bennünket.

Magadra veszed?

Nem tudom nem magamra venni, hiszen nem csak én, hanem az édesanyám és a családom volt ezzel megszólítva és megsértve a különböző ellenzéki politikusok által. Nem tudok nem felháborodni.

Visszatérve a hatvannyolcasokra: szerinted is defenzívában vannak már a konzervatívok?

Abszolút támadás alatt van ma az egész világon a konzervatív értékrend. Ezért gondolom azt, hogy egy ennyire éles helyzetben egy magamfajta művésznek ki kell állnia az elvei, ha úgy tetszik, a jó ügy mellett.

Vagyis politizálni.

Ez mindenképp valamiféle politizálás, egyúttal kötelesség. Magyarországon ma kizárólag egy politikai erő van, ami a családom és az én nézeteimet maximálisan lefedi, és igen, vállalom, hogy kimondom: ez a Fidesz. De

És nem csak itthon, hanem a nemzetközi ideológiai harcok frontján is. Helyettem és a nevemben is küzd Orbán Viktor. Nagy hadvezér!

Kapsz emiatt negatív megjegyzéseket?

Hogyne kapnék. Csak egy példa: köcsög fideszes. Csakhogy engem ez nem érdekel. Érdekes amúgy, hogy ennek ellenére személyesen még a leginkább véresszájú balliberálisok is a rokonszenvüket mutatják felém, hiszen hitelességemet ők is nagyra becsülik. Mellesleg megjegyezném, az elmúlt években a kultúrát támogató kormányzati lépésekből származó pályázati források nem jutottak el hozzám, valahogy engem mindig elutasítottak innen is, onnan is. Mégsem tudtak eltántorítani, ahogy sajnos sok konzervatív művész esetében ez megtörtént. Részemről ez az igazi kiállás, született polgári konzervatív vagyok. Mondhatni, nálam ez „family tradition” – hogy az egyik nagy példaképemet idézzem. Nem is tehetek mást, én ilyen családból jövök: már 1300 óta a keresztény Magyarországot védjük. Nem írhatom felül a felmenőim döntéseit és életvitelét. Ma ez azért újra ennyire hangsúlyos, mert a világban a normalitástól eltérő, szélsőséges dolgokat lehet tapasztalni. Ezért nekünk egyre hangosabban, megkockáztatom, egyre harciasabban kell fellépni. A következő választáson nem az a tét, hogy A vagy B párt jut hatalomra, s akkor most a csirkecomb vagy a benzin lesz a legolcsóbb.

Vagy a farhát.

Esetleg a parizer. A viccet félretéve: most történelmi a tét, s nemcsak Magyarország, hanem Európa jövője szempontjából is.

Nem szokták ezt minden választás előtt elmondani az elmúlt harminc évben?

Ma ismét egyre erősödik a külső behatás. Egy fontos irodalmi példa jut eszembe: „Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete.” Aki Magyarországot magyarként egy külső, keleti vagy nyugati hatalomnak a saját érdekei mentén kiszolgáltatja, külföldön szidja a saját hazáját, és demokratikusan nagy többséggel megválasztott kormányát, az az én olvasatomban „sehonnai bitang ember”. Az ilyen politikai erőknek semmiképpen nem lehet helye kormányzatban. Viszont

Egyik klipetekben csajok lábait stírölitek. Ez ma már szintén nem píszí. Mit gondolsz a nemi szerepek megváltozásáról és a metoo-kampányról?

Fogalmazzunk úgy, ezen a téren is hagyománytisztelő vagyok. Ha valakinek problémája van azzal, hogy én a nőket szeretem, tisztelem, becsülöm, akár megnézem őket, egye fene. De könyörgöm! Az az édes kis frizura, az a gyönyörű smink, az a szép kabát a hozzá passzoló magas sarkú gyönyörű ámde kényelmetlen cipővel, a szintén hozzá passzoló kistáskával, és a kihívóan vagy visszafogott de mindenképp kecses mozdulatok a hölgyektől, félreértés ne essék több ezer éve miattunk, férfiak miatt van, nekünk szól. Köszönjük szépen! Miniszterelnök úr jól mondta: Nyugat-Európában a férfiak is szülhetnek, nekem meg az anyukám nem fog télen fázni. Kinek mit intézett a kormánya! A liberálisok sajnos csak saját magukkal szemben megengedők, aki akár egy picit is másként gondolkodik a politikáról, a művészetről vagy magáról az életről, az rögtön szélsőségesnek lesz kikiáltva. Ez minden, csak nem valódi szabadelvűség, pláne nem elfogadás.

Mit tapasztalsz az Egyesült Államokban? Gyakran jársz oda koncertezni, komoly fesztiválokon lépsz fel, díjakat is nyertél.

Idén áprilisban térünk vissza zenekarommal az Egyesült Államokba, szeretnek. Többek között a világ legnagyobb rockabilly fesztiválján, a Viva Las Vegason képviseljük hazánkat, Jerry Lee Lewis, a déli republikánusok egyik igazi kultúrattaséja is ott lesz. Én Amerikában mindig csak bigott, konzervatív, a hazájára büszke emberekkel találkozom. Patrióták, óvják az otthonukat, a környezetüket. Pártfüggetlen nemzettudatuk származástól függetlenül példaértékű. Nemzeti lobogójuk nem csak közintézményeken, általános iskolákon, hanem magánházak kertjében is folyamatosan, nagy tiszteletnek örvendve leng. Vasárnaponként amerre én jártam, a családok együtt énekelnek egyházi dalokat, és a nemzeti himnuszukat. Egyébként a legújabb dalom Johnny Bellről szól, aki egy nagy fegyverhős volt a Vadnyugaton, a tizenkilencedik században. Csakhogy ő Harangozó János néven született, 1848-49-es huszár volt. Aztán kikerült Amerikába, és ez nem egyedülálló sztori. Bőven van magyar-amerikai, európai-amerikai közös történetünk.

És mi a véleményed a BLM-mozgalomról?

Szerintem nekünk magyaroknak ezzel nincsen dolgunk. Mi, akik évszázadok alatt rabigában szenvedtünk, 150 éves török hódoltság alatt egész falvaink, városaink pusztultak el, gyermekeinket a szultán szórakoztatására ún. fazékgyereknek nevelték, miközben templomainkat lerombolták s Mátyás király egykori könyvtára a janicsárok lovainak volt az istállója..Az 1950-es években mi nem szegregációban, hanem kommunizmusban, fékeveszett Sztálinizmusban éltünk. Még az álmaink sem lehettek szabadok. Ezek után a legnagyobb megalázás, hogy magyarázni kell azt a nehezen kivívott kis Közép-Európai büszkeségünket és függetlenségünket.

Egyébként megboldogult dédapám az 1919-es Tanácsköztársaságban élre törő szélsőséges, iskolázatlan, kulturálatlan tömegeket hasonlóként írta le, mint amilyenek az Amerikában mostanság az utcán hőzöngő, a liberális hatalom által megtévesztett és feltüzelt alakok. Hihetetlen, hogy meg tudtak fordítani egy választást a világ vezető hatalmánál, ilyesmire korábban legfeljebb hadseregek voltak képesek – most ott vannak a közösségi média urai. Ott tartunk, hogy egy visszaeső bűnözőnek vagy egy terroristának jogai vannak, ám a jobboldaliakat simán lekapcsolják a nyilvánosságról. Nagyon elfajult ez a liberális diktatúra. Már nem elég elfogadni, lelkesedni kell érte, szinte úgy mint az ötvenes években a Rákosi-hatalom felé. Ha nem tapsolsz, ujjongasz, eltakarítanak a világból. Magyarország az egyik utolsó bástya. Hasonló folyamatok indultak el a könnyűzenében. Ám a tradicionális rockabilly valóban autentikus, szinte népzenei műfaj. Később a popkultúra már részben nem is zenéről, hanem valamiféle mozgalmárkodásról, a faji öntudat és a liberális elvek kifejezéséről szólt. Eszköz lett a társadalompolitikai célokért való küzdelemben. Apropó még egy gondolat válaszom elejéhez. Nyugat-Európa! Portugáliától Franciaországon át! Hová lett a sok évszázadokon át „befolyó”, gyarmatokról származó kincs? A történelem fényében azt hiszem érthető, hogy mi magyarok a Szűzanya előtt térdelünk le, tőle kérve segítséget és áldást.

Nem félsz, hogy előbb-utóbb le is rasszistáznak?

Ugyan már, a legnagyobb tisztelője vagyok például Chuck Berry gitárjátékának, John Lee Hookernek, Bo Diddleynek vagy BB Kingnek. Ám ezek a zenészek is mind az 1964 előtti zenei kultúrához tartoznak. Utána más trendek indultak el, azzal nekem már nincs azonosulási pontom.

De más zenét nem is hallgatsz, csak a „régieket”?

Dehogynem. Nem is tehetek másként, már csak azért sem, mert épp A Dal zsűritagja vagyok. Tényleg sokféle muzsikát hallgatok, nyilván eljutott hozzám Madonna vagy a Depeche Mode, ahogy a nagyobb magyar előadókat is ismerem és elismerem. Képben vagyok. De elsősorban a szívem az 1964 előtt kialakult műfajokért dobog, legyenek azok akár mai sikeres előadók, akik a 64 előtti zenei trendekből táplálkoznak.

És mit gondolsz a magyar könnyűzene állapotáról?

Nagyon tehetséges nemzet vagyunk, a magyar popkultúra mégis olyan mélypontra jutott, ahonnan már nehezen van felfelé. A rendszerváltás óta a kereskedelmi médiumok gyenge kulturális szintjét „rátették” a közönségre, hiszen igény arra van, amit adnak. Mégis meggyőződésem, hogy tenni kell, nevelni, oktatni és támogatni a jobbításra való törekvéseket. Személyesen száz szálon teszem ezt.

Most már viszont itthon és Amerikában is kifejezetten sikeres vagy. Mi a recept?

Itt említeném meg L. Simon Orsolya kiemelkedő menedzseri támogatását, aki ezt a tevékenységet egy új dimenzióba emelte. Komolyan mondom, egy valódi konzervatív kulturális nyomulást intéz itthon és nemzetközi szinten. Nincs ilyesmire példa, elképesztő munkát végez. Pedig én eredetileg nem is akartam Amerikába menni – ahol egyébként nem Peter Egri, hanem Egri Péter szerepel a plakátokon, így, ékezetekkel. És ott van az is: Hungary. Nekem ez a nemzetpolitika, kutya kötelességem a legnagyobb előadók között jó hírét vinni a hazámnak, különösen a mostani helyzetben, amikor szabályos lejáratókampányt szerveznek ellenünk.

Olvastam, amikor az 1956-os forradalomról meséltél, a Budweiserükbe könnyeztek.

Igen, nagyon meghatja az ottaniakat, amikor arról hallanak, ami velünk történt a kommunizmus alatt. Családom több tagja utcai harcokban, részt vett az 56-os eseményekben, a világ legnagyobb haderejével szemben. Aztán jött 1957, a börtön, a halálos ítélet. Minden este úgy feküdtek le, hogy másnap felköthetik őket. Mielőtt Dallasban Kennedyt lelőtték, az ENSZ-nél elérte, rendezzék Kádárral a bebörtönzöttek ügyét. 1963-ban szabadulhattak, ám az eredeti hivatásukhoz nem térhettek vissza. Eközben egyik kedvenc írom, Mándy Iván arra volt kárhoztatva, hogy előadásokat tartson az Állatkertben a majomházban. Bár elvileg a szovjet irodalom nagyszerűségéről kellett beszélnie a majmoknak, a negyedik alkalommal elővette Vörösmarty munkásságát – őt pedig ugyancsak elővették, miután az egyik állatgondozó felnyomta a BM-nél. Nem a majmok, a portás tette! Ám

Amúgy Kaliforniában az erdőtüzek kárainak enyhítésére rendezett segélykoncerten való szereplésemkor köszöntem meg Kennedy elnök egykori kaliforniai kormányzó segítségét amit 1963-ban a családomnak nyújtott.

Fotók: Mátrai Dávid/Mandiner