Önkormányzatok és egyetemek is segítik az Ukrajnából menekülőket

2022. február 28. 17:59

Szállás biztosításával, adománygyűjtésekkel, élelmiszerrel és takarókkal, valamint a felajánlásokat fogadó számlaszámok létrehozásával is segítik az önkormányzatok, oktatási intézmények, szervezetek az ukrajnai háború elől Magyarországra menekülőket.

2022. február 28. 17:59
null

A fővárosi önkormányzat folyamatosan segít az ukrajnai háború elől menekülők elszállásolásában – közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel. A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) már megnyitott egyik szállásán 120 menekültet helyeztek el. Többnyire teljes családok érkeztek, gyerekekkel.    

Mint írták, a legidősebb gyerek 13 éves, de van közöttük egy kéltéves és egy kéthetes csecsemő is.    

A hegyvidéki önkormányzat szükség esetén azonnal legalább 50 férőhelyet tud biztosítani a menekültek számára – tájékoztatta Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester hétfőn az MTI-t. A XII. kerületi önkormányzat vezetése egyeztet az ukrán nemzetiségi önkormányzattal és a karitatív szervezetekkel, a kerületben működő egyházakkal a tartós élelmiszerek és egyéb szükséges adományok gyűjtéséről.

Most elsősorban tartós élelmiszerre (konzervek, készételek, bébiételek), higiénés eszközökre, takarókra, hálózsákokra van szükség, az önkormányzat azt kéri, hogy egyelőre más adományokat ne vigyenek.    

A Kőbányai Önkormányzat azt közölte, hogy szállással, ellátással és adománnyal segíti a menekülteket, illetve várja olyan magánszemélyek jelentkezését, akik átmeneti időre elhelyezést tudnak számukra biztosítani. A X. kerület vezetése döntött arról, hogy hárommillió forint azonnali segítséget ad a Cserkesz utcai szállónak a menekültek ellátásához; a támogatásról kedden rendkívüli ülésen dönt a képviselő-testület. Döntöttek arról is, hogy előkészítik a balatonlellei tábor főépületét, ahol további 60 ember ellátását tudják biztosítani, továbbá megkezdték az egyeztetést a kerületi munkásszállókkal.    

Nagykanizsa közgyűlése hétfőn azonnali, soron kívüli ülésen döntött arról, hogy kétmillió forint pénzügyi támogatást nyújt a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül az Ukrajnában dúló háború miatt nehéz helyzetbe kerültek megsegítésére. Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) a közgyűlésen arról is beszámolt, hogy elkezdték a felmérését, hogy hol és hány menekültet tudnak fogadni, az már biztos, hogy középiskolai kollégiumban, a város sportszállójában és önkormányzati bérlakásokban is több tucatnyi férőhelyet tudnak biztosítani.    

Kaposvár tíz ukrajnai menekültnek, köztük négy gyermeknek biztosított átmeneti elhelyezést.

A Kométa húsüzem a felnőtteknek munkát tud adni, a gyermekek közül a két óvodást már befogadta az egyik intézmény,

a két iskolásnak pedig a tankerület keres megfelelő osztályt. A város már korábban felajánlott egymillió forintot az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül a kárpátaljai magyar családok megsegítésére – közölték.    

A pécsi önkormányzat számlaszámot hozott létre, az adományokat a 10024003-00336255-00000330 számra lehet küldeni, a közlemény rovatban fel kell tüntetni: „Ukrajna”. A menekültek fogadását az Expo Center rendezvényközpontban végzik majd, a szállást számukra a katasztrófavédelem biztosítja, az élelmezésükről az önkormányzat intézményei, illetve a karitatív szervezetek gondoskodnak. A szakorvosi ellátást igénylő menekültek a pécsi egészségügyi intézményekben kaphatják meg a szükséges kezelést. A regisztrációs feladatokra önkéntesek jelentkezését várják.    

Az Óbudai Egyetem szintén felajánlotta segítségét minden érintettnek, különösképpen a felsőoktatási intézmények vezetőinek, dolgozóinak, hallgatóinak.

Azt írták, a lelki segítségnyújtás mellett humanitárius gyűjtést kezdeményeznek, segítő kommunikációs vonalat hoznak létre. A menekült hallgatókat – kapacitásaik keretei között – kollégiumi férőhelyeikkel segítik, továbbá biztosítják számukra, hogy tanulmányaikat folytatni tudják.    

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) azt közölte, campusa és kollégiuma hétfőtől megnyitja kapuit az Ukrajnából érkezők előtt, szállással és ellátással várják a rászorulókat. Emellett megnyitják kurzusaikat a design és művészeti területen tanuló menekült hallgatók számára, hogy folytathassák tanulmányaikat. A kárpátaljai magyar, illetve az ukrán fiatalok számára soron kívüli ösztöndíjat biztosítanak ősszel induló egyetemi képzéseikre.    

A Debreceni Egyetem (DE) háromszáz helyet szabadított fel debreceni, nyíregyházi, hajdúböszörményi és szolnoki kollégiumaiban a Kárpátaljáról érkező menekültek elhelyezésére

– közölte Csiszár Imre, a kollégiumi szervezet igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón. Jelenleg 20-25 menekült tartózkodik a debreceni kollégiumokban, néhányan Nyíregyházán, többnyire kárpátaljai magyarok kértek szállást.    

A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány is aktívan bekapcsolódott az ukrajnai menekültek segítésébe, sőt fogadásába is – közölte a szervezet hétfőn. Pelenkákat, bébiételeket és tápokat, takarókat, pokrócokat juttattak el, továbbá 1500 Covid elleni védekezőszettet visznek le a magyar-ukrán határra. A szervezet a napokban megnyitja badacsonytomaji üdülőjét is a menekültek előtt.    

Számos országból több mint kétezer ügyvéd csatlakozott három nap alatt ahhoz a Magyarországról indult összefogáshoz, egy online ügyvédi adatbázishoz, amely az Ukrajnából menekülőknek biztosít ingyenes jogi segítséget – közölte Koppány Olivér, a kezdeményező, a magyar tulajdonú nemzetközi iroda, a KNP LAW ügyvédje. Vasárnap óta él a https://ukrainelegalaid.org/ oldal, amely az angol, ukrán, lengyel és orosz nyelven kívül hétfőtől magyarul és további nyelveken is elérhető lesz. Az utóbbi két napban több mint 300 megkeresés érkezett a platformon keresztül.

(MTI)

Fotó:MTI/Czeglédi Zsolt

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kormánypárti1
2022. február 28. 19:49
Tisztelt Mandiner szerkesztőség! Kérem hogy ezt a minden emberi jó érzést nélkülöző férget, @ohassa tiltsák ki a kommentelés lehetőségéből. Mert az már több mint állatság, hogy a halál elől menekülőkből indít mocskolódást.
ohassa
2022. február 28. 19:17
A debreceni putyin-egyetemen is várják a putyin elől menekülőket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!