Az állásfoglalás vitát váltott ki a Mazsihisz vasárnapi közgyűlésén. Frölich Róbert országos főrabbi kifogásolta, hogy a nyilatkozatba bekerült egy olyan vállalhatatlan mondat, amely a neki és Radnóti Zoltán főrabbinak előzetesen véleményezésre megküldött tervezetben nem szerepelt. Nevezetesen: „A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja”. Az országos főrabbi szerint
ez a mondat sértő és kirekesztő azokra nézve, akik nem élnek házasságban,
továbbá ellentétes a zsidóság értékrendjével, hagyományaival, tanításával. A nyilatkozatot a Mazsihisz nevében aláíró Heisler András elmondta:
a saját hibájának tudja be, hogy e mondat fölött a sok egyeztetés és módosítás után elsiklott a figyelme.
Egyetértett az országos főrabbi kritikájával, és felidézte, hogy a Mazsihisz korábban már szolidaritását fejezte ki a megkülönböztetett, démonizált közösség iránt. Közleményében a Mazsihisz azt is hangsúlyozta: vallja, hogy emberek csoportját nem helyes tisztátalannak minősíteni, nem szabad megkülönböztetni és különösen kriminalizálni csupán orientációja, identitása, boldogságkeresése okán.