Szent Adalbert-díjat kapott Földi-Kovács Andrea

2021. december 15. 09:37

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke szerint a díj Földi-Kovács Andrea eddigi újságírói munkáját ismeri el, de egyben a jövő felé is mutat.

2021. december 15. 09:37
null

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) 1992 óta ítéli oda olyan közéleti személyeknek a díjat, akik a magyarság és a keresztény értékek védelmében folytatott kiemelkedő tevékenységükkel kiérdemelték. Nemeskürty István, Fekete Gyula, Járóka Lívia, Lezsák Sándor és Müller Cecília után idén Földi-Kovács Andrea kapta a kitüntetést, amit kedd délelőtt vehetett át személyesen a KÉSZ központjában – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Makláry Ákos parókus, a KÉSZ elnöke köszöntőjében kifejtette: szerencsére vannak olyan emberek, akik készek meghallgatni másokat, és őszinte párbeszéd fáradságán keresztül elősegítik azt, hogy az igazság kerüljön előtérbe. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz
Tovább a cikkhezchevron

Ez nem pusztán munka, hanem küldetés

Véleménye szerint, ez nem könnyű munka, de fontos, mert nem a stratégiák, hanem mindig személyek jelentik a garanciát arra, hogy az igazság fényre derüljön. Ákos atya szerint mindez nem pusztán munka, hanem küldetés, hiszen

ahogy a Ferenc pápa is kihangsúlyozta, aki informál, hírekkel dolgozik, az valójában formál, emberi életeket alakít. 

Azt is hozzátette, hogy a Szent Adalbert-díj Földi-Kovács Andrea eddigi újságírói, szerkesztői munkáját ismeri el, de egyben a most kezdődő jövő felé is mutat, hiszen a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumában vállalt új feladatköre ugyanaz a szolgálat, de mégis más, mint médiában betöltött szerepe volt. 

„Andrea azt szokta mondani: mi a hagyományos értékekre érzékenyítünk. Olyan jó, hogy az »érzékenyítés« szót ilyen kontextusba helyezi, amit mi is vállalni tudunk, keresztények, konzervatívok, nemzeti érzelmű emberek” – sorolta Makláry atya a díj indoklását. Végül Ferenc pápa egyik témához illeszkedő imádságával zárta méltatását.

„A Jóisten úgy dolgozik velem, mint egy jó pedagógus”

Földi-Kovács Andrea a díj átvétele után arról beszélt, hogy bár nagyon megtisztelő és megható az elismerést, de mint minden díj esetében, most is elmondja, hogy méltatlannak érzi magát rá. Úgy véli, hogy

a Jóisten úgy dolgozik vele, mint egy jó pedagógus a rossz diákkal, aki feladatokat ad, hogy lekösse a diákot, és ezáltal bizalmat szavaz neki.

„Mivel velem más módszere már nem volt az Istennek, valószínűleg ezért esett a választása ezekre a feladatokra, amelyekkel lefoglalt, így nem maradt időm rossz irányba indulva letérni az utamról. Ilyen küldetés volt számomra a médiapályafutásom” – mondta el Földi-Kovács Andrea. 

Kép forrása: Youtube-videó

 

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2021. december 16. 08:10
Nagyon hiányzik a képernyőről ez a kedves, felkészült, értelmes és nagyon csinos, elkötelezetten magyar asszony.
Válasz erre
4
0
Sulammit
2021. december 15. 21:54
Gratulálok! Megérdemelted. Nagyon szerettem a Credot.
Válasz erre
10
0
Szittya66
2021. december 15. 19:13
Helyes! Bájos és értelmes! Valamint jó célokért küzd!
Válasz erre
5
0
Magyarok Pásztora
2021. december 15. 14:11
Kaphatna egy Kossuth-díjat is és Szabó Anett is.
Válasz erre
8
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!