Szilvásy György szerint történelemhamisítás az ElkXrtuk

2021. november 08. 08:38

Pert fontolgat a volt titokminiszter.

2021. november 08. 08:38
null

Ügyvédekkel konzultál Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztere arról, hogy milyen lépéseket tehet azért, ahogyan őt az ElkXrtuk című mozifilmben ábrázolták – írja a Népszava. Hozzátették: Szilvásy azonban nem bizakodik: azt mondta, hogy „az alkotói szabadságra hivatkozva sok hazugság is büntetlenül elhangozhat”.

Szilvásy szerint 2006 őszén bár ő irányította a titkosszolgálatokat, a rendőrséghez nem volt köze.

A filmben látottakkal szemben „soha nem volt kékvillogós autóm, soha nem száguldoztam, soha nem üldöztem senkit” – mondta Szilvásy.

A volt miniszter a Népszavának elmondta, hogy „az akkor ellenzékben lévő Fidesz – folytatta – képtelen volt elviselni, hogy 2006 tavaszán elveszítette a parlamenti választásokat, és az erőszaktól sem visszariadva mindent megtett, hogy megdöntse a kormányt.

A Fidesz durva történelemhamisítást követ el, goebbelsi módszerekkel akarja átírni a múltat” – állította Szilvásy György. A filmben csak „Endreként” megjelenített Hahn Endre korábban elmondta: hitelrontás miatt lehetséges, hogy pert fog indítani a film alkotói ellen.

Összesen 154 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gladi
2021. november 08. 19:20
Igaz történeten alapuló krimi... Ez sem volt, az sem volt.... , de a lényeg stimmt!
Dénia
2021. november 08. 15:48
Ja, csak annyi a hazugság az egészből, hogy sosem ültél szirénázó autóban és sosem üldöztél senkit? :) Ezek az elemek tényleg csak az alkotói szabadság termékei. Támadd a történéseket, ha azok nem igazak!
Rocktoberi
2021. november 08. 14:58
Pereljetek csak, ostobák!
Jóakaratúember
2021. november 08. 14:16
Bőségesen volt kiktől megtapasztalni az elmúlt 65 évben, hogyan kell a történelmet folyamatosan, témáról-témára hamisítani, dezinformálni, demoralizálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!