Öten haltak meg az M1-esen történt balesetben

2021. október 20. 08:17

Négy jármű ütközött össze az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, Bábolna térségében.

2021. október 20. 08:17
null

Öt ember meghalt az M1-es autópályán, Bábolna térségében történt balesetben kedd délután – közölte a rendőrség honlapján. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a halálos áldozatok mellett egy további sérültje is van a balesetnek, őt stabil állapotban vitték kórházba a mentők.

Négy jármű ütközött

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint négy jármű ütközött össze az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, a 94-es kilométerszelvényben.

Az egyik járműben öten utaztak, mindannyian a helyszínen életüket vesztették.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, mentőautókat és mentőhelikoptert is riasztottak a baleset helyszínére. Két nő és három férfi halt meg.

Egy 50 év körüli férfit fejsérüléssel, de stabil állapotban a győri kórházba szállítottak a mentők – tette hozzá a szóvivő. Varga Mihály Sebestyén, a megyei katasztrófavédelem sajtószóvivője az MTI-vel korábban azt közölte, hogy egy román rendszámú kisbusz hátulról belerohant egy teherautóba; az utasok a kisbuszban sérültek meg.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2021. október 21. 07:44
A román kisbuszokkal az a legnagyobb baj, hogy E meg I a céljuk, miközben azt egy úttal akarják megtenni. Ha látok az M5-ön egy spanyol rendszámú autót, akkor tudom, hogy azok már vagy 20 órája nem aludtak miközben hasítanak Románia felé. Inkább lehúzódom. És egyébként meg Románia az EU-ban a 2. helyezett az egy főre jutó halálos közúti balesetekben. Ott nagyon alacsony szinten áll a közl. kultúra. Ami nemcsoda, mert pár évtizede még alig vezettek + egy primitív nép.
Tehetős Totó
2021. október 20. 19:20
Sajnos egy személyes ismerős nő is...
akiaki
2021. október 20. 18:53
talán tenni kellene már ez ellen valamit! hahó!!! a rendőrbácsik talán ellenőrizhetnének többet!
barany
2021. október 20. 18:03
Szerintem nem a "száguldás", hanem a kialvatlanság, a fáradtság lehetett inkább a baj. Legyen nekik könnyű a föld!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!