Alázástól az öngyilkosságig – van esély megmenteni a gyerekeket?

Se az oktatásügy, se a tanárok, se a szülők nem veszik elég komolyan. Bullying. Zaklatás? Rászállás? Verbális inzultus? Megfélemlítés? Megalázás? Kiközösítés? Még magyar kifejezésünk sincs rá.

Pedig magyar tragédia sajnos van bőven, magyar áldozatokkal. A legutóbbi felfoghatatlan haláleset szeptember elején történt: egy emberként rázta meg az országot annak a 16 éves vajai fiúnak a halála, aki a rendszeres iskolai zaklatások miatt lehetett öngyilkos. T. Gábor hétfőn iskolába indult, aztán eltűnt, holttestét a nevelőapja találta meg másnap. Önkezével vetett véget életének: felakasztotta magát. A fiú édesanyja többször is beszélt a sajtóban arról, hogy rendszeresen verbálisan inzultálták az osztálytársai a baktalórántházi középiskolába járó fiatalt. Amikor utoljára beszéltek, a fia azt mondta, hogy

T. Gábor édesanyja szerint visszahúzódó, csendes gyerek volt, nem nagyon szólt vissza senkinek, „úgy sejtem, azért szálltak rá” – nyilatkozta az anya. Az eset szinte lavinát indított el a közösségi oldalon: meglepően sokan vállalták fel, hogy évekkel ezelőtt ők maguk is iskolai zaklatás áldozatai voltak. Megdöbbentő, de egyes statisztikák szerint a gyerekek kétharmadának mindennapjait teszi pokollá a bullying.

Mit mulasztanak el a felnőttek?

– mondja lapunknak Novák Ferenc. A tanár, agresszió-szakértő szerint ez az alábecsülés nem véletlen, hiszen a társadalmi kommunikációban és a médiában is gyakori a csipkelődés, évődés – mint fogalmaz – „nagy divat poént csinálni a másikból”. Ez a jelenség tehát elfogadottnak tűnhet a gyerekek szemében, mondván, a felnőttek is ezt csinálják. Nagy mulasztás, ha a szülők és a pedagógusok – akiknek ez is a feladatuk lenne – nem tanítják meg, hogy a csipkelődésnek van határa, méghozzá az a pont, ahol a másik személyisége sérül.

Sajnos a szülők nemcsak ebben hibáznak – véli Novák Ferenc, hanem abban is, hogy nem az arany középúton járnak a gyerekek nevelése során, vagyis nem törekszenek arra, hogy ne neveljenek se agresszív, de túl szelíd gyerekeket sem. A szakértő szerint minden gyermeknek – a legjobb, ha jóval – tizennégy éves kora előtt meg kell tanulnia nemcsak azt, hogy ne legyenek agresszívek mások kárára, de azt is, hogy ne tűrjenek el mindent, vagyis vagyis igenis védjék meg magukat okos technikákkal, nem agresszív megoldásokkal, amikor sértve érzik az önbecsülésüket.

Túl agresszív, túl szelíd? Egyik sem jó

Valahol érthető a túl szelíd gyerekeket nevelő szülők indíttatása is – mondja Novák Ferenc –, akik (a szakértő szerint tévesen) azt gondolhatják, hogy egy szelíd gyerek kevesebbszer keveredik bajba. Ám a szakértő szerint ez a gyakorlatban nem így van. Mint rámutat, „ugyanis az ilyen áldozattípus gyerekek gyakran kerülnek az agresszív gyerekek oldalvizére, abban bízva, hogy majd ott védelmet találnak”.

Csakhogy ez is téves, hiszen a szakértő tapasztalatai szerint a szelíd gyerekek az agresszívek fedezékében lojálisak, emiatt velük együtt kerülnek bajba, pedig sohasem a szelídek az ötletgazdák. „Felnőttként az ilyen típusú visszafogott gyerekekből lesznek aztán azok, akik ottmaradnak a bűntett környékén, amikor már az igazi bűnöző lelépett” – teszi hozzá Novák Ferenc.  

Nemcsak a szelíd, de az agresszív gyerekek szüleinek is érthető egy bizonyos pontig az indíttatása. Ők ugyanis eleinte még örülnek is, hogy csemetéjük rátermett, mert azt gondolják, hogy majd felnőttként is megszerzik maguknak, amit csak akarnak. Csakhogy, ahogy Novák Ferenc rávilágít,

Ugyanezzel lehet megfogni azokat a gyerekeket is, akik teljesen passzív elszenvedői a zaklatásoknak. Vannak ugyanis olyan gyerekek, akik a végletekig szelídek. Az agresszió-szakértő foglalkozott olyan kilencévessel, akit sokáig sehogy sem tudott rávenni arra, hogy álljon ki magáért. A fordulat akkor állt be, amikor Novák Ferenc azt mondta a nagyon magas empatikus készséggel megáldott gyereknek, hogy „ha megengeded az agresszív gyereknek, hogy azt tegyen veled, amit akar, akkor felnőttként lehet, hogy börtönbe fog kerülni, pedig te segíthettél volna neki”.

Fel kell fedni a titkot, abban van az agresszív gyerek ereje

A legutóbbi tragédiát követően felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mit lehet tenni, hogy a jövőben ne következzen benne hasonló. A szakértő szerint azon túl, hogy komolyabban kellene venni a szóbeli heccelést, meg kell hallani, és jól kell reagálni a gyermek segélykiáltásaira.

Még akkor sem, ha a gyerek külön kéri a felnőttet, hogy ne avatkozzon közbe” – hangsúlyozza Novák Ferenc. A szakértő szerint az agresszív gyermek legnagyobb trükkje, hogy elhiteti áldozatával, hogyha az beszél arról, amit művel vele, sokkal nagyobb bajba fog keveredni. Ez a titok az, ami plusz erővel ruházza fel az amúgy jellemzően csak erősnek mutatkozó agresszív gyereket. Vagyis Novák Ferenc szerint éppen ezt a titkot kellene megtörni ahhoz, hogy helyére kerüljenek a dolgok. Csak sajnos ezzel nemcsak sok gyerek, de sok szülő sincs tisztában. Ha a megalázás felszínre kerül, az agresszív azonnal elveszti erejét.

Könnyebb helyzetben vannak azok a szülők, akiknek beszélnek a gyerekeik az őket érő megaláztatásról. Sok gyermek ugyanis nem jut el odáig, hogy felnőtt elé tárja, hogy folyamatosan zaklatják, sok esetben nemcsak azért, mert fél a zaklatótól, vagy az általa sugallt bajtól, amibe keveredik az „árulkodással”, hanem azért is, mert szégyelli. Az ilyen gyerekek szüleinek Novák azt tanácsolja, ha gyanakszanak a bullyingre,

vagyis tegyenek fel az eset rejtettségére irányuló kérdéseket. Ilyenek például, hogy „Mondott neked valaki olyat, hogy valami a kettőtök titka?” vagy „Mondta neked, hogy nem beszélhetsz valamiről?” esetleg, hogy „Ha elmondod, akkor megver téged vagy ráfázol?”, vagy „Tett olyat veled, amit szégyellsz?”. Ha a szülő úgy érzi, kérdéseivel betalált, akkor tovább kell menni, azonnal lépni kell.

Hogyan reagáljon a gyerek a bullyingre?

Novák Ferenc évek óta gyakorlati feladatokkal segíti a hozzá forduló szülők gyerekeit. Mint mondja, a heccelésre a legadekvátabb reakció a meglepődés (Én erősebb vagyok, mint te; Nahát, nem is tudtam! vagy Neked botlábad van!; Tényleg, ezt eddig még senki nem mondta!), az unalom (Undorító vagy!; Jaj ne már, megint?) vagy a nyugtázás (Gyorsabban futok, mint te!; Szuper, gratulálok!).

Mire elegek az iskolaőrök?

Egy évvel ezelőtt álltak munkába az iskolaőrök: 504 fő (423 intézményi és 81 tartalékos) került be a képzési rendszerbe. A kormány célja az volt, hogy az iskolaőrök biztosítsák az oktatás zavartalan ellátását, valamint támogassák a nevelő-oktató munka hatékonyságát, és az oktatási intézmények rendjének fenntartását. Az iskolaőrség intézményéről egyébként még a kritikusabb újságok is írtak elismerően, a 444.hu-nak egy diák például azt nyilatkozta, hogy van elrettentő erejük az iskolaőröknek, mint fogalmazott: „nagyon nagy a rend. Szerintem ez annak köszönhető, hogy mindkét iskolaőr elég félelemkeltő, jó a kiállásuk, látszik rajtuk, hogy nem lehet bármit megtenni velük”.

Ennek kapcsán megkérdeztük Novák Ferencet is. A szakértő elárulta, kicsit szkeptikus volt eleinte az iskolaőrséggel kapcsolatban, de ma már úgy látja,

az iskolaőrök nagyon jól beilleszkedtek az iskolákba”. Elismeri ugyan, hogy „kevesebb az iskolákban a tettlegességig fajuló atrocitás”, de azt is hangsúlyozza, hogy a nem fizikai erőszakkal véghez vitt bullying csökkentésében sajnos az iskolaőröknek semmilyen szerepük nincs.

Vannak szakértők, akik több iskolapszichológus alkalmazásában látják a szóbeli heccelés visszaszorításának egyik eszközét. Novák nem ért egyet velük, szerinte nem lehet minden gyerek mellé iskolapszichológust állítani. Az agresszió-szakértő sokkal inkább a korábban ismertetett nevelési módszerekben és a csoportos megelőzésben látja a megoldást. „Elfogadásra kell tanítani a gyerekeket, csakhogy sajnos a rengeteg adminisztráció miatt nincs idejük erre a pedagógusoknak. Az osztályfőnöki óra nem az adminisztrációról kellene, hogy szóljon, hanem a törődésről” – emeli ki.

Hosszútávú, rendszerszintű változás

A fent bemutatott módszerek krízishelyzetben gyors és hatékony megoldások lehetnek, ám ahhoz, hogy a bullying jelenségét visszaszorítsuk, nem lehet megspórolni a szülők és a pedagógusok kőkemény munkáját. Ahhoz, hogy ne csak tüzet oltsunk, hanem el is kerüljük azt, rendszerszintű változás szükséges – véli Novák Ferenc.

Szerinte a pedagógusoknak az oktatáson túl a gyerekek nevelésére is nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük. A szülők sajnos hajtanak a megélhetésért, kevesebb időt tudnak a gyerekeikkel tölteni, mint amennyit kellene, így sok esetben sajnos csak a tanár marad. Aki meg ugye nyakig van adminisztrációval. „Mi meg csodálkozunk, hogy generációk nőnek fel alapvető nevelési hiányokkal” – hívja fel a figyelmet Novák. Mint hozzáteszi, nem úszhatja meg a társadalom, hogy „visszaadja ezt a lehetőséget a tanárok kezébe”.

Ehhez pedig szerinte első körben

Csak így lesz idejük a pedagógusoknak humánumra nevelni. Emellett nagyon lényeges, hogy a humán műveltség tantárgyait, különösen művészetek, úgy kellene tanítani, hogy a bennük felhalmozott emberi bölcsességnek gyakorlati haszna legyen a gyerekek számára. Ha ez nem valósul meg, mi értelme van az iskolának? – teszi fel a költői kérdést, „minden másra ott a nagy lexikon, az internet”. Novák szerint el kellene jutni oda, hogy a gyereknek öröm legyen iskolába járni, mert elérhet magához mért sikerélményeket, és mert, amit és ahogyan tanulnak, az érdekes számára. Ám mindez a pedagógus szakma levegőhöz juttatása nélkül nem megy.