Emlékeztetett, a film az Arany János-emlékévhez kapcsolódva az MTVA pályázatának keretében és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyújtott támogatási összegből valósult meg a Kecskemétfilm Kft. műhelyében. A tévésorozat az Arany-eposz szerkezetének megfelelően előhangból és tizenkét részből áll. Az igazgató szerint a film különlegessége, hogy egyedi, kézzel rajzolt technikával készült, ami ma is értékálló minőséget képvisel. „Jankovics Marcell rendező arra törekedett, hogy mindenki által »fogyasztható« legyen a sorozat, ezért karakteranimációval készült, vagyis valósághoz közel állóak a figurák, a hátterek és a helyszínek, illetve a cselekmények, a mozgás szintén” – fogalmazott Mikulás Ferenc.
Tízperces részek
Mint elhangzott: az animációs sorozat kétféle képi megjelenítésében a rajzfim jelenetei mellett feltűnő Manesse-kódex stílusú képek jellegzetessége, hogy a gondolatfelhő keretében látottak nem a filmi valóság, hanem hősök képzelődése. Emellett Petőfi Sándor skicces rajza alapján megformálva felbukkan a sorozatban Arany János alakja is. A jelenleg is zajló KAFF igazgatója azt is elárulta: a kezdetektől az volt a céljuk, hogy Arany János elbeszélő költeményéből a televíziós sorozat mellett egy egész estés film is készüljön. A tervek szerint a Toldi moziváltozata
a májusban elhunyt Jankovics Marcell rajzfilmrendező és grafikus születésnapjára, 2022 októberére készül el.
A Toldi animációs filmsorozat előhangja és az első két, tízperces része szeptember 19-én, vasárnap 19 óra 40 perctől lesz látható a közmédia csatornáján. Az eseményen közölték azt is, hogy a sorozat honlapja már működik, további információk a mediaklikk.hu/toldi weboldalon érhetők el.