Brüsszelben már készítik a kínzóeszközöket Magyarország ellen: ez lesz az első három lépése az Európai Bizottságnak

Még csak nem is rejtették véka alá.

Nem függesztik ki a nemzeti hitvallást a DK-s polgármesterek.

Gy. Németh Erzsébet az ATV Egyenes beszédében beszélt arról: a Demokratikus Koalíció polgármesterei nem fogják kitűzni a Nemzeti hitvallást.
„A főpolgármester-helyettes szerint „ezen az Alaptörvényen semmi ünnepelni való nincsen. Számomra ez egyszerűen egy cinikus magatartás, hogy ezt akarják ünnepeltetni” – fogalmazott a DK-s politikus.

– tette hozzá.
Szerinte a kormány az Alaptörvényt csak az emberek szétszakítására használta. Elmondta a műsorban azt is: amennyiben 2022-ben kormányváltás lesz, úgy „biztos abban”, hogy egy olyan alkotmányt tudnak majd írni, amely „az emberek döntő többségének az érzéseit” tükrözi.
Nyitókép: atv.hu