Kezdődik a József főhercegi palota és a mesebeli kert rekonstrukciója

2021. július 20. 07:55

Eredeti állapotában építik újra a komplett épületegyüttest.

2021. július 20. 07:55
null

Elkezdődik a József főhercegi palota újjáépítése a budai Várban, a Szent György téren – írja a PestBuda. Hozzátették: az 1968-ban felrobbantott épületet és a hozzá tartozó, neoreneszánsz stílusban épült egykori istállót és a mesebeli palotakertet is rekonstruálják. A Nemzeti Hauszmann Program keretében tehát  eredeti állapotában építik újjá. Az épület külseje hűen követi majd a Korb-Giergl páros terveit, belsőépítészeti, épületgépészeti és üzemeltetési szempontból ugyanakkor modern megoldásokat alkalmaznak – olvashatjuk a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.

Mint írják, a kert összeköttetésben áll majd az alatta elhelyezkedő, középkori zsidó rituális fürdővel, a Mikvével, amely lépcsőn és lifttel egyaránt megközelíthető lesz. A kertből a látogatók a szintén újjáépülő Ybl-lépcsőn le is sétálhatnak a következő években megújuló Nyugati kertekbe is. Az építkezés részeként a Palota úton megépül a mintegy 300 autónak helyet biztosító Várgarázs III., amely segít csökkenteni a budai Vár autóforgalmát. Az épület az 1945-ös ostrom idején súlyos, de nem végzetes sérüléseket szenvedett, megmenthető lett volna. Rekonstrukciója helyett 1951-ben munkásszállót alakítottak ki benne, ezután elhanyagolták, végül 1968-ban felrobbantották, majd elbontották. Azóta a telek beépítetlenül, a látogatók elől elzárva áll.

Kép forrása: Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldala

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Taincu
2021. július 20. 20:19
Mi lesz a funkciója?
Akitlosz
2021. július 20. 11:39
Derék, hogy építenek ezt azt, de nem illene semmit sem habsburgokról elnevezni Magyarországon. (Csakis a gyengébbek kedvéért zárójelben megjegyzem, hogy nem a kommunista történelemoktatás, hanem a történelmi tények miatt.)
airmax
2021. július 20. 10:30
Persze merazorbán biztos oda akar költözni az apjával meg a vejével.... De persze az is lehet a Mészáros Lőrinc építi meg magának... Amúgy meg... Ez igen hajrá... !!! Megint megújul egy rész a történelmünkből, amit a komcsit el akartak törölni, a libsik pedig még mindíg el akarják törölni....
Jason Bourne
2021. július 20. 10:17
Már megint egy felesleges díszletberuházás, amikor gyerekek százezrei éheznek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!