Szilárd táplálékkal várhatóan egyhónapos kora után kezd ismerkedni és 6-8 hónapos korára szokik át teljesen a felnőtteknek való étkezésre. Mint írják, a kicsi nemét egyelőre még nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani, ezért nevet is csak később fog kapni.
A tájékoztatás szerint a tapírok állatkerti szaporítása természetvédelmi szempontból is fontos, mivel ez a faj természetes élőhelyén ritkulóban van,
természetvédelmi helyzetét a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) sebezhetőnek minősítette – hívja fel a figyelmet az állatkert tájékoztatójában. Az idén 155 éves Fővárosi Állat- és Növénykertben már több mint 120 éve tartanak tapírokat, az első budapesti – és egyben magyarországi – kis tapír 1987-ben jött a világra.