Csizmadia László: Fel kell állítani azt a bizonyos erkölcsi gyóntatószéket

2021. június 16. 14:25

Megalakult a Civil Igazságtételi Bizottság ifjabb Lomniczi Zoltán vezetésével – jelentette be a CÖF–CÖKA elnöke.

2021. június 16. 14:25
null

„Meggyőződésünk szerint itt az ideje annak, hogy a balliberális országfosztás nyomába eredjünk, ezért szellemi honvédőink akaratára megalakítjuk a Civil Igazságtételi Bizottságot” – jelentette be a CÖF–CÖKA elnöke. Csizmadia László a Magyar Nemzet kérdésére kiemelte: „a hazát elárulók – a jogállamiság sajátos, selymes felfogása szerint – következmények nélkül úszták meg a rájuk kiszabható súlyos büntetéseket. Ezért fel kell állítani azt a bizonyos erkölcsi gyóntatószéket, amely által elégtételt biztosíthatunk a nemzet polgárainak, valamint azoknak a fiatal választóknak a tisztánlátásához is hozzájárulhatunk, akik 2022-ben a szavazóurnákhoz járulnak” – fogalmazott.

A Magyar Nemzetnek adott tájékoztatás szerint a Civil Igazságtételi Bizottság „a Kádár-korszaktól kezdve a rendszerváltáson át egészen napjainkig szeretné bemutatni, hogy az országgyűlési választások előtt és után a szociálliberális kormányzás és hálózata miként herdálta el az állam és az adófizetők vagyonát, rámutatva, hogy eközben egyesek – pártjuk és kormányuk asszisztálásával – hogyan gazdagodtak meg és váltak oligarchává. Emellett pedig világossá kívánják tenni az emberek előtt, hogy a mostani szélsőbal- és jobboldal összeállt pártgyülekezete milyen félrevezető módszerekkel próbálja a bukott politikusoknak hízelegve a hatalmat visszaszerezni.

„Ehhez a munkához olyan ismert személyek járulnak hozzá, akik szakmájuk elitjéhez tartoznak vagy átélt tapasztalataik alapján biztosíthatják az objektivitást. Az ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász által vezetett bizottságot tehát Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája, Zétényi Zsolt jogász, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi elnöke, Osztie Zoltán, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia plébánosa, Magyar-Zsolnay Attila alkotmányjogász, Wittner Mária ’56-os szabadságharcos és Borvendég Zsuzsa történész, jogász alkotja majd” – ismertette Csizmadia László.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
j.lukacs
2021. június 16. 18:50
sajnos többet visznek, mint hoznak
Welszibard
2021. június 16. 18:05
Mező Gábor és Borvendég Zsuzsanna sorozata a Pesti Srácok oldalán már régóta csinálja. Most jelent meg "A média lenyúlásának titkos története" c. könyve is a Librinél. Nem fog tetszeni a Juszt László és Havas Henrik féléknek.
files32
2021. június 16. 18:04
Elfogyott a della baromarc? Szervezz egy birkamenetet az idióta fideszbuziknak.
Pipas 3
2021. június 16. 16:21
Bizony ezt már régen meg kellett volna tenni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!