Kiderült, mi vár a kormányváltás után a Magyarországon élő ukránokra

Több fontos területen lehet komoly változás.

Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a sorsa az épületnek.

Az Örs vezér terén álló kör alakú épület legalább annyira ismert találkozóhely, mint a Nyugati téren vagy az egykori Moszkva téren az „óra” – írja a PestBuda. A Gombában egykor forgalomirányító központ is működött,
Azt egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a sorsa az 1971-ben készült, akkor modernnek számító épületnek.

Fotó: MTI/MTVA/Róka László