Az elnöki kegyelem után ismét bíróság elé kell állnia Budaházy Györgynek
Budaházyék egy nyilvános pride-rendezvényen akarták elmondani véleményüket még 2019-ben.
Rongálás miatt emelt vádat a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a nővel szemben.
A 45 éves nő 2020. július 3-án megjelent az V. kerületi Szabadság téren lévő, a Református Egyházközösséghez tartozó Hazatérés Templomnál, majd minden előzmény nélkül odament a gyülekezet által felállított, védőráccsal elkerített mellszoborhoz és vörös színű zománcfestékkel leöntötte. A nő ellen elfogatóparancsot adtak ki, de ő önként bement a rendőrségre.
A vádlott a szoborban, a védőrácsban és a kültéri burkolatban csaknem 80 000 forint kárt okozott, amely nem térült meg. A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a nővel szemben rongálás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A kerületi ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben – pénzbüntetést szabjon ki – áll a Fővárosi Főügyészség közleményben.
(MTI)
Nyitókép: Novák Előd Facebook-oldala