Még a korábban összesítettnél is többen maradtak az állami egészségügyben

2021. március 04. 08:32

Az egészségügyi dolgozók 96,3 százaléka választotta az új jogviszonyt.

2021. március 04. 08:32

Március 1-jével az egészségügyi dolgozók 96,3 százaléka, több mint 106 ezer szakember választotta az egészségügyi szolgálati jogviszonyt, a kilépés mellett az előzetes adatokhoz képest jóval kevesebben, alig 4000-ren döntöttek – közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) szerdán az MTI-vel.

Azt írták, a végső adatok beérkezésével megállapítható, hogy a korábban összesítettnél is kevesebben – az egészségügyi dolgozók alig 3,7 százaléka – döntöttek úgy, hogy távoznak az állami struktúrából. Ezzel párhuzamosan – szerdáig – csaknem 700 új belépő is érkezett a rendszerbe. Hangsúlyozták, hogy a betegellátás mindenhol biztosított.

„Az Okfő közölte: a korábbi jogviszony a törvény szerint március 1-jével szűnt meg, és a jelenleg kieső dolgozói létszám nem haladja meg az éves fluktuáció időarányos részét. Jelenleg felmérik, hogy a dolgozók mely szakmai területekről távoztak” – írták.    Kiemelték, azzal, hogy csaknem 700-an érkeztek a rendszerbe "a magyar orvosok, szakdolgozók és egészségügyben dolgozók szakmai elkötelezettségének köszönhetően a betegellátást veszélyeztető helyzet sehol nem állt elő", csak egy-egy intézménynél merült fel „átmeneti humánerőforrás-hiány”.

Az intézményvezetők tájékoztatása szerint belső átcsoportosítással mindenütt képesek kezelni a helyzetet – olvasható az Okfő közleményében. Hozzátették: a szervezet folytatja a tárgyalásokat az ágazat dolgozóival, szakmai szervezeteivel a felmerülő kérdések tisztázásáért. Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató keddi sajtótájékoztatóján – a hétfő esti adatok alapján – azt mondta: az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését, de ez az arány akár 96 százalékig is felmehet.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
CirmoS
2021. március 04. 13:24
Tehát akkor összeomlott az Eü... Bukik a zóóóbáán..
civis72
2021. március 04. 11:42
Az EÜ dolgozók elárulták az európai moslékok forradalmát.... ...na , majd 22-ben lesz nemulass... Negru felelősségre vonja őket is
llnnhegyi
2021. március 04. 11:28
Ezek csak papíron voltak allamiak!Bolygatok... A DK kongresszusán posztkomenistakat avattak maguk közé. Ki tud a legnagyobbat hazudni?- volt a felvételi kérdés! A flúgos Gyurcsány házaspár simán átment a rendkívül nehéz próbán! Mindketten nagyon tele voltak kannás borral!
Armageddon
2021. március 04. 08:51
Csak néhány kórház marad személyzet nélkül butuska. Amelyikbe te kerülnél.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!