A harmadik hullám elkezdődött – válaszolta Müller Cecília az újságírók kérdésére az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az országos tisztifőorvos elmondta: napokkal ezelőtt detektálták, hogy újra megnövekedett az új koronavírus-fertőzöttek száma, az elmúlt napon 2835 új fertőzöttek száma. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy 104 beteget veszítettünk el. Az elhunytak között 3 százalékban találtak olyanokat, akik semmilyen krónikus betegségben nem szenvedtek. A kórházakban fokozatosan emelkedik az ápoltak száma, ahogyan a lélegeztetett betegek száma is nő. Ezek arra figyelmeztetnek, hogy
„a járvány zajlik”, a számok emelkednek.
, a számok emelkednek.
Müller Cecília elmondta: korábban csak részdokumentumokat kaptak a kínai Sinopharm vakcinához, de már minden dokumentum megérkezett. A kínai egy elölt vírust tartalmazó vakcina, hasonló az influenza-oltáshoz.
A kínai vakcináról
A Nemzeti Népegészségügyi Központban már vizsgálják a vakcina beadhatóságát. A tiszti főorvos szavaiból kiderült: igyekezni fognak az értékeléssel, hogy minél hamarabb adható legyen az oltóanyag.
Aki korábban nem igényelt vakcinát, de az oltási csoportja már sorra került, az is jelentkezhet utólag az oltásra.
Késő este újabb AstraZeneca szállítmány érkezik, azonban a várt 88 ezer helyett csak 83 ezer ampulla jön, ezeket a háziorvosok kapják meg.
A védelmi intézkedésekről szólva
Kiss Róbert a védelmi intézkedésekről szólva ismertette: 58 embert jelentették fel szerdán. 182 olyan embert találtak, akik nem viseltek maszkot, 17-en közülük a járműveken vagy a megállókban szegték meg a szabályt. Kisvárdán bezártak egy vendéglátóhelyet hat hónapra, mert négyen alkoholt ittak a helyiségben.