Jakab Ferenc: Megkezdődött egy új osztrák-magyar vakcinakísérlet

2021. január 08. 08:51

Jakab szerint az új generációs vakcinák teljesen biztonságosak, nem kell félni az oltástól.

2021. január 08. 08:51

Az ATV híradónak nyilatkozott Jakab Ferenc: a virológus beszélt az új vírusmutációról, a vakcinák biztonságosságáról, de említést tett egy új magyar, Pécsett és Bécsben fejlesztés alatt álló közös oltóanyagról is.

„Nem az a fontos, hogy mivel oltassunk, hanem az a fontos, hogy oltassunk, ez egy nagyon nagyon fontos kérdés” – mondta. Szerinte még csak a Pfizer vakcina elérhető az országban, de hamarosan érkezik a Moderna és a AstraZeneca vakcinája is. A virológus szerint ezek az oltóanyagok hatásosak lesznek az új koronavírus mutációval szemben is. „Az új adriai és dél-afrikai mutáns az életében hat-nyolc különböző mutációt gyűjtött be, mondjuk így, a spike-fehérjébe, ennek ellenére úgy tűnik, hogy a mostani, most fejlesztett vakcinák mindegyike alkalmas ennek az új koronavírus mutációnak kivédésére is, hogy időben így marad-e, ezt most még nem tudjuk” – fogalmazott a szakember.

Jakab szerint az új generációs vakcinák teljesen biztonságosak, nem kell félni az oltástól.

Semmilyen komoly mellékhatása nincsen, azonban hozzá kell tenni ,az oltási helyen esetleg bepirosodhat, egy kicsit fájhat helye, esetleg hőemelkedésünk lehet, ez nyilván minden vakcinában benne van” – magyarázta Jakab. A osztrák Cebina cég és a Pécsi Tudományegyetem  a debreceni egyetem mellett – szintén új vakcinakísérletbe fogott, ami már célegyenesben van.

A virológus szavaiból kiderült: az osztrák Cebina cég és a Pécsi Tudományegyetem - a debreceni egyetem mellett - szintén új vakcinakísérletbe fogott, ami már célegyenesben van.

A vakcinafejlesztési projekt laboratóriumi fázisa megkezdődött, és január végén, február elején kezdjük az állatkísérleteket is. Nagyon bízok benne, hogy hamar eredményt tudunk produkálni” – mondta a virológus. Azzal kapcsolatban, hogy ebből mikorra várható beadható oltás, a virológus professzor nem akart találgatásokba bocsátkozni, de mint mondta, gőzerővel dolgoznak.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zara
2021. január 08. 16:12
'teljesen biztonságosak' csak nincs bebizonyitva s emberek halnak bele, de gondolom belefér... https://www.zerohedge.com/covid-19/miami-doctor-dies-after-receiving-first-dose-pfizef
HåkanHåkansson
2021. január 08. 14:14
Csak, hogy lássuk az összefüggéseket: A wuhani kínai biológiai laboratórium a Glaxo tulajdona, amely véletlenül a Pfizer tulajdonosa! Nagyon durva! A wuhani, kínai biológiai laboratórium a Glaxo tulajdona. Amely véletlenül a Pfizer tulajdona. (Az, aki előállítja a vakcinát!) Ami véletlenül a Black Rock pénzügyei. Amely véletlenül kezeli az Open Source Foundation vállalat (Soros alapítvány). Ami véletlenül a francia AXA-t szolgálja. Véletlenül, övé a német Winterthur. Amely véletlenül a kínai laboratóriumot építette Wuhanban. Véletlenül a német Allianz vette meg. Ami, mellesleg, Vanguard részvényes. Ami a Black Rock részvényese. Ami a központi bankokat irányítja és a globális befektetési tőke egy harmadát. Ami egyébként a MICROSOFT fő részvényese, BILL GATES tulajdona, aki történetesen a PFIZER részvényese (amely a csoda vakcinát árulja) és jelenleg a WHO első szponzora. Forrás is van természetesen ha valaki mégis kételkedne.
Intel
2021. január 08. 11:27
Felháborító, hogy minden kommunikációs csatornán győzködik a magyar lakosságot, hogy oltakozzon a koronavírus ellen miközben 1) nincs annyi vakcina, 2) még az egészségügyi dolgozók beoltásának logisztikai feladatait sem bírták megoldani (lásd élménybeszámolók), 3) a lakosság széles tömegei egyáltalán nem szerepelnek az oltási tervben (pl a nem "kritikus" foglalkozású (pl nem eü dolgozó), nem krónikus beteg 60 év alattiak akikből milliók vannak).
Zanzi bár
2021. január 08. 09:43
Jó, jó, magyar a vakcina, de a chipünk még elég nagy, nem fér bele az injekciós tűbe! :DDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!