Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A százhat beérkezett pályázatból negyvenhat sírkert rendbetételét támogatja a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány.
Újabb negyvenhat gondozatlan zsidó sírkert újul meg 532 millió forint kormányzati forrásból – közölte a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) az MTI-vel.
Azt írták: a kormány támogatásával két ütemben újulnak meg a gondozatlan vagy elenyészőben lévő zsidó temetők. Az első, lezárult ütemben negyvenhárom sírkert újult meg 468 millió forintból. A második ütemre júniusban írt ki pályázatot a Mazsök. A százhat beérkezett pályázatból negyvenhat sírkert rendbetételét támogatja a közalapítvány.
Kitértek arra: a Mazsök először 2018 januárjában írt ki pályázatot az európai kulturális örökség részét képező, Magyarország területén található gondozatlan, elenyészőben lévő zsidó sírkertek, sírhelyek rekonstrukciójának támogatására. A pályázatok elbírálásakor előnyt élveztek azok, akik a feladatot közfoglalkoztatottak bevonásával valósították meg, illetve akik fogadó szervezetként iskolai közösségi szolgálat program kidolgozásában és megvalósításában működtek közre.
Előnyt élveztek továbbá azok is, akik védnökséget vállaltak a temető felett, vagy védnökséget szerveztek helyi, országos, illetve nemzetközi civil szervezetek, oktatási intézmények vagy közéleti szereplők, illetve a kulturális és tudományos élet elismert képviselőinek megnyerésével – olvasható a közleményben.
(MTI)
(Fotó: Évszázados sírkövek sorai az egykor nagy lélekszámú Várpalotai Izraelita Hitközség ma is rendben tartott, védett temetőjében. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)