Épülhet a fedett uszoda, az atlétikacsarnok, a négyszáz férőhelyes kollégium, a sportpálya a tetőn – írja a PestBuda. A Hauszmann-féle történeti kert rekonstrukciója is megvalósul, amely látogatható lesz a lakosság számára is. Emlékeztettek: a XII. kerületben, az Alkotás utca – Győri út – Kiss János altábornagy utcák ölelésében elindult a főváros legnagyobb campusfejlesztése. A Testnevelési Egyetem területe több ütemben, nagy területen újul meg, néhány év múlva egy élhető, zöld városrésszé válik a tervek szerint.
Közölték: a Testnevelési Egyetem Alkotás utcai új épületei, amelyek a generáltervező TSPC tervei szerint valósulhatnak meg december első hetében építési engedélyt kaptak. A tömbben különböző sportfunkciók kapnak helyet, többek között egy 50 méteres fedett uszoda, fedett atlétikacsarnok, tornacsarnok, labdajátékok terei és lőtér, valamint egy 400 férőhelyes kollégium. A terület beépítése során a történeti kert rekonstrukciója is megvalósul, amely az egyetem hallgatói és oktatói mellett a lakosság számára is nyitott lesz. A Testnevelési Egyetem kampuszfejlesztésének látványos elemeként a tervező egyedülálló koncepcióval az épülettömb tetején található, 9000 négyzetméteres tetőre is sportpályákat tervezett: Budapest legnagyobb tetőteraszán 320 méteres futókör, szabadtéri edzőpark, zöld lugas és egy kávézóterasz található majd.