Csúcskategóriás mesterlövész-fegyvereket fog gyártani Magyarország

2020. november 06. 13:19

Kiskunfélegyházán, a HM Arzenál Zrt.-nél folytatódik az Unique Alpine AG mesterlövész- és vadászfegyvereinek gyártása.

2020. november 06. 13:19
null

Újabb hadiipari fejlesztést jelentett be Maróth Gáspár. Kiskunfélegyházán, a HM Arzenál Zrt.-nél folytatódik az Unique Alpine AG mesterlövész- és vadászfegyvereinek gyártása – jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos pénteken a helyszínen. Ahogy korábban mi is megírtuk, ebben az üzemben gyártják a hazai pácéltörő fegyvereket is.

Maróth Gáspár a mostani német-magyar ipari együttműködésről szóló megállapodás aláírása előtt azt mondta, az eredetileg francia, jelenleg bajor tulajdonú, ikonikus mesterlövész-fegyvereket előállító cég nemcsak gyártását, hanem fejlesztéseit is Kiskunfélegyházán végzi majd. Az Unique Alpine AG és a HM Arzenál Zrt. már egy éve együtt dolgozik új fegyverek kifejlesztésén és tesztelésén – közölte a kormánybiztos.

Az új termékek már most is komoly érdeklődésre tartanak számot a rendvédelmi szervek részéről Európában, illetve a katonai szervek között az egész világon – tudatta Maróth Gáspár. A kiskunfélegyházi üzem létrehozásának célja a magyar fegyveres erők felszerelésének előállítása mellett volt az is, hogy a világpiacon is meg tudjanak jelenni termékeikkel – tudatta a kormánybiztos, rámutatva, az újabb megállapodás igazolja a kiskunfélegyházi gyár létjogosultságát a nemzetközi piacon. Hozzátette:

a beruházás komoly szerepet játszhat a magyar gazdaság élénkítésében.

Stefan Holme, az Unique Alpine AG vezérigazgatója hangsúlyozta, nagyon büszke az együttműködésre. Elmondta, az elmúlt csaknem egy évben olyan szakembereket ismerhetett meg, akik a legjobb minőségre, a legjobb termékek előállítására törekszenek. A jövőben bővíteni szeretnék ezt az együttműködést új termékek létrehozása érdekében – tette hozzá. 

Mit tud az új mesterlövészfegyver?

A Unique Alpine TPG-3-as mesterlövész-fegyverét eredetileg az Egyesült Államok különleges erőinek fejlesztette ki a vállalat a belga FN Herstallal közösen, ennek legmodernebb változatát, az NX-et fogják Magyarországon gyártani. A fegyver egyik legnagyobb különlegessége az, hogy többféle kaliberű és fajtájú lőszertípussal használható, képes többek közt a .338-as Lapua Magnum, a .308-as Winchester ás a .300-as Winchester Magnum és .338-as Norma Magnum lőszer tüzelésére is.

Mindössze egy perc elég ahhoz, hogy a különféle kaliberű lőszerek közt váltani tudjon a felhasználó, hiszen csak a csövet, a zárfejet és a tárat kell hozzá cserélnünk. Ez lehetővé teszi, hogy sokféle feladatot el tudjon látni a fegyvertípus, de magas fokú modularitásának köszönhetően

katonai és rendőri felhasználás mellett akár sportfegyverként és vadászfegyverként is tud funkcionálni.

Műszaki adatait tekintve a TPG-3-as csőhossza 24-26 inch, attól függően, hogy milyen cső van a fegyveren, körülbelül 6,2-6,4 kilogrammot nyom. A fegyver hatásos lőtávolsága papíron 800-1500 méter, de adtak már le vele pontos találatot 2500 méterről is.

AR-10-es és AR-15-ös karabélyok is készülni fognak

Szintén újdonság, hogy a cseh fejlesztésű Bren 2-es gépkarabélyok mellett a populáris AR-10-es és AR-15-ös platformon alapuló kézifegyvereket is gyártani fogják a kiskunfélegyházi fegyvergyárban. Bár a platform alaptervei egészen a ’60-as évekbe nyúlnak vissza, az AR-család fejlesztése folyamatos, a mai napig készülnek olyan típusok, amelyek a legmodernebb fegyvergyártási innovációkat tartalmazzák.

Dimenzióiban a Magyarországon készülő AR-15-ös változat leginkább az M4-re hajaz, de félautomata, a civil piacra készült. Legnagyobb előnye, hogy magas fokon személyre szabható. A magyar fegyver sajátossága, hogy anyagminőségben és összeszerelésben a versenytársak előtti, nem lötyög, nem lóg, mint számos AR-típuson, a várható élettartama hosszabb, mint egy átlagos, a piacon elérhető AR-nek.

(MTI, Portfolio)

(Nyitókép forrása: youtube.com)

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2020. november 07. 10:19
A csúcskategóriás fegyverekkel megölt muszlimokról nem szólnak a hírek, de a késsel lefejezett európaiakról gyakorta értesülünk. Igaz, hogy a vegyi fegyverekről hallani lehet, de a bunkókábításról nem értesülünk.
bunko_jobbos
2020. november 06. 21:06
"Ehhez egy komoly mérnöki, tervező gárda kell, komoly felszereltséggel. Erre pedig Kiskunfélegyháza nem egészen ideális...." Most kivételesen egyetértek veled. Minőségi fejlesztéshez minőségi szakemberek kellenek, és ekkora tömegben ott nem hiszem, hogy előfordulnak. Persze ha jól megfizetik, akkor lassan odaszivároghatnak, de azért ez lassú folyamat. Azt viszont el tudom képzelni, hogy a fejlesztés nem ott lesz, mint a gyártás. Bár ez is nehéz út. Egyébként én is láttam már sok fejlesztést, és azon buknak el, hogy a vezetők nem tudják jól megítélni, hogy ki a jó műszaki szakember, és felveszik a leghülyébbet nagyon jó CV-vel. A bukás útja...
Csomorkany
2020. november 06. 18:41
Másfél kilométerről pontos? Basszus...
Bell & Sebastian
2020. november 06. 16:55
A távolból ölés esztétikája Fegyvert mindig a cső köré építik, ezért a cső gyártója keresi rajta a legtöbbet. Ha lehet csereberélni, mindent a legerősebb töltényre méreteznek, amely esetekből csak az olcsó gyakorló töltényre átválthatóság indokolt, csakhogy annak más a röppályája, tehát pufogtatásra jó csak. Egy félautomata gázelvételes, ott nincsen csőcsere, mert ki van mikronozva minden méret. Amit itt látunk, az egy tipikus katonai támogató fegyver, szerintem a mesterlövészet 1.000 m/sec fölött kezdődik, mert a 2 kilométerre lévő cél 2 másodperc alatt is métereket mozdulhat el. A lövedék oldalkeresztmetszete is sokat számít a szélnyomás miatt, no meg a torkolati energia és súly, mert ugye Fekete Lacit nehezebb odébb lökni, mint Pistikét. Szóval, rengeteg paraméterrel kell számolnia a konstruktőrnek, aminek a vége törvényszerűen valamekkora kompromisszum. De a döntő az emberi tényező és a harci körülmények. Mindezek fényében az előre sosem tudható, hogy az adott célra tervezett valami a gyakorlatban is megállja a helyét átlagos felhasználó kezében, derékig golyózáporban gázolva. De van egy mérnöki ökölszabály, ami szép, az általában jó is. Fegyver esetében szépségről meg ne beszéljünk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!