Abban a pillanatban foglaltuk el az egyetemet

„Két fogalom hangzott el az egyetemfoglalással kapcsolatban, amelyek talán nem ismertek széles körben, az egyik a tanköztársaság, a másik a bázisdemokrácia. Mit tudtál meg ezekről?

Működésükben ismertem meg ezek a rendszereket. Tulajdonképpen a tanköztársaság egy eszme, nem egy rendszer: a tanórák és az egyetemfoglalás között nincs hierarchia, mivel az egyetemfoglalás is tulajdonképpen egyfajta tanulási folyamattá alakul. Például tartottuk ezeket a fórumokat, amelyeknek színházi és filmes értelemben is lehet hozadéka, én megtanultam azt, hogy hogyan hallgassam meg a másik mondanivalóját anélkül, hogy belevágjak. Innen átcsatolnék oda, hogy mit is jelent a bázisdemokrácia: azt, hogy nincs képviselet, nincs egy hierarchiára felfűzött rendszer, egyszerűen mindenki egyet jelent, mindenkinek ugyanolyan értékű a szavazata, illetve ugyanúgy hozzászólhat bármihez, és ugyanúgy felvethet dolgokat, ötletekkel jöhet, és mindent, ami az egyetemfoglalás körül történik, kizárólag a fórum dönti el, bázisdemokratikus szavazás alapján. A fórum rendszerét vettük át tulajdonképpen, a kézjeleket – az egyetértés a kézrázás, az egyet nem értés a lefele tartott kéz.

...

Volt néhány olyan pillanat, mint például amikor a hallgatók megakadályozták, hogy az általuk illegitimnek tartott kancellár, Szarka Gábor belépjen az egyetemre, vagy az október 23-i felvonulás, ami kívülről, a sajtóbeszámolók alapján emlékezetesnek tűnnek. Neked, résztvevőként mi volt a legemlékezetesebb, mi volt az a mozzanat, ami meg fog maradni hosszú ideig benned?

Az élőláncos charta-hordozás. Azelőtt való este, amikor erről fórumoztunk, felmerült, hogy hat kilométer a táv az egyetem és a parlament épülete között, biztos lesz elég ember, össze fog érni az élőlánc? Én a parlamentnél voltam rendező, koordináltam az embereket, és a láncon végigfutott az a mondat, hogy „a lánc összeért”. Csodálatos volt látni azokat az embereket, akik nem feltétlenül szakmabeliek, és mégis ott vannak, órákig állnak, azért, hogy az ügyünket ilyen szinten segítsék. A másik, ami számomra színházi élmény volt, az a momentum volt, amikor Szarka Gábor az egyetemhez érkezett. Akkor volt bennem egy olyan érzés, hogy eddig még sosem történt olyasmi, hogy valakit akadályoznék valamiben, ilyesfajta ellenállásban még nem vettem részt, és azt éreztem, hogy abban a pillanatban foglaltuk el valójában az egyetemet.”