Müller Cecília: Most nagyobb a fiatalok felelőssége

2020. szeptember 02. 16:05

A friss fertőzöttek átlagéletkora 30 év körül van.

2020. szeptember 02. 16:05

„Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és az látszik, hogy most inkább a fiatalok körében terjed a vírus” – mondta az országos tisztifőorvos szerdán az MTI-nek.

Müller Cecília hozzátette: az adatokat elemezni kell, de míg a tavaszi járványhullám az idős, krónikus betegségben szenvedőket érintette, mára ez jelentősen megváltozott. A friss fertőzöttek átlagéletkora 30 év körül van. „A fiatalok felelőssége ezért növekszik ezekben a hetekben, a vírus közösségi terjedésének lehetősége nagyobb ebben a korosztályban” – emelte ki. Mint mondta, a fiataloknál talán nem tudatosult, hogy megbetegedhetnek, kevésbé érzik a fertőzés veszélyét, hiszen a betegség tünetei náluk enyhék vagy nem is jelentkeznek, a vírust ugyanakkor továbbadhatják. Müller Cecília ezért felelősségteljes magatartást kért a fiataloktól.

Kiemelte, továbbra is be kell tartani a járványügyi előírásokat, ajánlásokat: a távolságtartást, a maszk viselését tömegközlekedési eszközökön és zárt helyeken, valamint a rendszeres kézmosást, kézfertőtlenítést, a közösen, gyakran használt felületek fertőtlenítését. Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta, az emberek felelősségteljes magatartásával megakadályozható, hogy azokat az országos intézkedéseket, amelyek „tavasszal nagyban gátolták az életünket”, ne kelljen újra bevezetni.  A koronavirus.gov.hu portál szerdai tájékoztató adatai szerint 365 magyar állampolgárnál mutatták ki újonnan a fertőzést, meghalt három idős ember, az aktív fertőzöttek száma 2100. Az aktív fertőzöttek 45 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 42 százaléka budapesti. Kórházban 98 koronavírusos beteget ápolnak, közülük heten vannak lélegeztetőgépen.

(MTI)

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2020. szeptember 02. 21:31
Tisztelet!
Gregorius
2020. szeptember 02. 20:22
Csak attól tartok, hogy ne járjunk úgy, mint Florida. Ott is a fiatalok fertőződtek meg, de aztán egy-két hét után a vírus átterjedt az idősebb korosztályra. Ráadásul ismert az, hogy az állam kellemes klimája miatt a nyugdíjasok paradicsoma.
Menhetten
2020. szeptember 02. 19:27
Erre van törvényi kötelezettségük! EZT tessék számon kérni! https://scontent.fbud4-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/118776775_3753984087963280_1356660648634959006_n.jpg?_nc_cat=107&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=T7X7k4hNs8MAX9tMkUa&_nc_ht=scontent.fbud4-1.fna&oh=6e04936a448d5c0df52ebf349fd31bbb&oe=5F745812
cselcsabi
2020. szeptember 02. 18:45
Tavasszal is a fiatalok betegedtek meg jóval nagyobb arányban, csak akkor nem volt teszt, amivel a tünetmentesek betegségét meg lehetett volna állapítani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!