Mabisz: A viharkárokra a biztosítók az idén 6,6 milliárd forintot fizethetnek ki

2020. szeptember 02. 10:15

Az előző év azonos időszakában ez az összeg 4,1 milliárd forint volt.

2020. szeptember 02. 10:15
null

Az idén május elseje és augusztus 31 között csaknem 85 ezer bejelentés érkezett egyéni és társasházaktól egyebek mellett vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás, villámárvíz okozta károkról, mindezek miatt a lakásbiztosítási szerződésekre a biztosítók előreláthatólag 6,6 milliárd forintot fizetnek ki, szemben az előző év azonos időszakának 4,1 milliárd forintjával – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdán az MTI-vel. Hozzátették, ebben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben keletkezett károk.

Idén a legtöbb bejelentés a június 12-14-i, július 24-25-i és az augusztus 17-18-i viharokat követően érkezett. A főváros mellett Pest, Békés, Bács-Kiskun, Szolnok, Szabolcs-Szatmár, Borsod és Hajdú-Bihar megyéket sújtotta leginkább az időjárási anomália. A közlemény szerint a Mabisz 2010 óta összesíti a nyári viharszezon adatait, ez alatt a tizenegy év alatt továbbra is a 2010-es nyári időszak volt a leginkább katasztrófa-sújtott, amikor május-augusztus között 312 ezer kárbejelentésre 30 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók. Azt írták, hogy 2010-től kezdődően a lakossági bejelentések száma meghaladta az 1,3 milliót, amelyekre a társaságok több mint 93 milliárd forintot fizettek ki. A közleményben megjegyezték, hogy a villámcsapás okozta károk külön tételt képeznek a biztosítói statisztikákban és 2010 óta több mint harmadannyival terhelték meg a társaságok kárráfordítási összegeit, mint a viharok. Ezeket a károkat azonban a szövetség nem szezonális jelleggel, hanem éves szinten összesíti: 2019 végén a 34 milliárd forintot is meghaladta a számla, míg idén az első nyolc hónapban beérkezett húszezer bejelentés nyomán 2,1 milliárd forintot térítettek meg ügyfeleiknek a társaságok.

Kiemelték, hogy mindezen összegeknél is jóval több kárt okozhatott a viharszezon a lakosságnak, hiszen nagyjából minden negyedik ingatlan nem rendelkezik biztosítással, így a lakásbiztosítási szerződéssel nem rendelkező károsultak veszteségei nincsenek benne a kárkifizetési statisztikákban. Hozzátették: az erős piaci versenynek köszönhetően tizenkét társaság kínálja több tucat lakástermékét. Valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk néven említhető kockázatok, úgy mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés, ezeket a biztosítási szerződés részletesen tartalmazza. A Mabisz a honlapján tájékoztat a lakásbiztosítási tudnivalókról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez – olvasható a szövetség közleményében.

(MTI)

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lazio154
2020. szeptember 02. 12:00
Azt is közölni kellene a Mabisz. nak, mennyi bíztosítási díjat gyűjtöttek be . Ha csak az építmények biztosítására gondolok bőven rentábilis. Mindig volt a házunkra biztosítás, már a módszerváltás előtt is. Káresemény volt, de kifizetés nem.
balbako_
2020. szeptember 02. 10:46
Az emelkedő biztosítási árakkal így is megéri a cégeknek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!