Buszmegállóba csapódott és elsodort hat embert egy kisbusz Nyársapátnál

2020. szeptember 04. 10:44

A balesetben ketten életüket vesztették.

2020. szeptember 04. 10:44
null

Két ember a helyszínen meghalt és többen megsérültek abban a közlekedési balesetben, amely péntek reggel történt Nyársapátnál – közölte a rendőrség a police.hu oldalon. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt közölte, hogy egy 7 év körüli fiú és egy 28 éves nő halt meg a balesetben.

Buszmegállóba csapódott és elsodort hat embert egy kisbusz a Pest megyei Nyársapátnál - tájékoztatta a katasztrófavédelem korábban az MTI-t. Közleményük szerint a jármű fának ütközött, majd a megállóba sodródott a 441-es út 7-es kilométerénél. A rendőrség azt közölte, hogy a mikrobusz Cegléd irányából Nagykőrös felé tartott, amikor – 6 óra 50 perc körül – a buszmegállóba hajtott. A balesetben többen megsérültek, ketten a helyszínen meghaltak. A rendőrök a mentés és a helyszínelés idejére az utat teljes szélességében lezárták.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgákat szóvivője telefonon azt közölte az MTI-vel, hogy két mentőhelikopter és nyolc mentőautó érkezett a baleset helyszínére. A súlyos balesetben ketten – egy 7 év körüli fiú és egy 28 éves nő – meghaltak. Egy 8 éves fiút és egy 9 éves lányt súlyos sérülésekkel vittek egy budapesti és egy szegedi kórházba a mentőhelikopterek. Egy 40 éves férfit és egy 16 éves fiút pedig könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba – fűzte hozzá.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
aleb19
2020. szeptember 04. 20:44
megsem szallt el
aleb19
2020. szeptember 04. 20:43
komment elszallt
aleb19
2020. szeptember 04. 20:42
az egy szar ut .... az ilyen elhanyagolt szakaszok miatt rosszak a magyar halalozasi statok 30-40 ezres 2 varost kot ossze es nincsenek kanyarodosavok es lehajtok 3 haverom halt meg eddig ott ...az egyik hasonlo baleset szituban mert kanyarodasra varva hatulrol atloktek egy teherauto ele
3M..
2020. szeptember 04. 20:02
Egészen megdöbbentő annak az útszakasznak is az állapota. Kádár Jánosék építtették és ők is tették tökéletesen rendbe utoljára. Mintha a Fidesz teljesen kivonta volna magát a kötelezettségei alól. Magyarország jó részét 2010 óta, mintha visszavette volna a természet. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!