A hivatalos irat hiánya miatt nem tudott végleges döntést hozni az úgynevezett Szeviép-ügyben harmadfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla, ezért elnapolta a határozathirdetést július 30-ára. A táblabíróság Krémer László vezette büntetőtanácsa előtt a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú, felmentő ítélet megváltoztatását, a vádlottakra csődbűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A Szegedi Járásbíróság előtt indult ügyben az elsőfokú bíróság a három vádlottat társtettesként elkövetett csődbűncselekmény bűntettében bűnösnek mondta ki, és végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte őket, de másodfokon a Szegedi Törvényszék felmentette a vádlottakat.
Sajtóhírek szerint az ügy elsőrendű vádlottja a közelmúltban elhunyt, Krémer László az ülést ezért a halotti anyakönyvi kivonat beérkezéséig, július 30-ára elnapolta a határozathozatalt. A tárgyaláson a másod- és harmadrendű vádlott védője is vitatta az első fokon megállapított tényállást. Emellett a szakértői jelentésekkel kapcsolatban is megfogalmazták fenntartásaikat, és védenceik felmentését kérték.