Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



Az eset még januárban történt.
Jogerősen közérdekű munkára ítélték a tanárukat inzultáló mezőtúri tinédzsereket – közölte a Szolnoki Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a másodfokon eljáró törvényszék – helybenhagyva az elsőfokú bíróság döntését – július 10-én a két büntetlen előéletű fiatalt fejenként 160 óra közérdekű munkára ítélte. Az eset januárban történt egy mezőtúri középiskolában: a diákok óra közben felálltak a helyükről; a tanári asztalnál egyikük fejelő mozdulatot tett a pedagógus felé, majd a vállánál megragadta a blúzát és a kézfejével az arca felé legyintett, anélkül, hogy hozzáért volna; végül belerúgott a tanárnő székébe, míg a társa egy papírlappal többször meglegyintette a nő fejét. A közleményben a törvényszék rámutat: alapesetben a közfeladatot ellátó személyt erőszakkal akadályozókat egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik.

(MTI)
