Az első- és másodrendű vádlott 2019. május elején megbeszélte, hogy kicsalják házából a férfit, leütik, majd édességet és pénzt lopnak a házából. A sértett feleségéről tudták, hogy mozgáskorlátozott, ezért őt nem akarták bántani.
Mindenki fellebbez
A két fiú 2019. május 8-án este becsengetett az idős férfihez, majd amikor kiment a kapuhoz, leütötték. A sértett megtántorodott, de volt annyi lélekjelenléte, hogy védekezzen. Ezt látva a két kamasz megijedt és elszaladt a helyszínről. Mivel üres kézzel távoztak, megbeszélték, hogy később újra megpróbálják kirabolni a férfit, de segítséget hívnak. A fiúk néhány nap múlva öt társukkal együtt tértek vissza. Három fiú átugrott a kerítésen, majd a kutyák ugatására a házból kijövő férfit a náluk lévő fakaróval és vascsővel többször fejbe ütötték. A sértett összeesett, de a fiatalok tovább ütötték, rúgták.
Ezután két fiatal bement a házba, ahol az idős férfi mozgáskorlátozott feleségétől készpénzt követeltek. A megrémült asszony elárulta, hol tartják a pénzüket. A vádlottak ötezer forintot, majd további kutatás után más helyekről még hatezer forintot tulajdonítottak el. Két dobozba ezután csokoládét, chipset, cigarettát, cukorkát és energiaitalt pakoltak, majd távoztak a házból. A vádlottak egy közelben lévő lakatlan házban találkoztak, ott felosztották egymás között a lopott édességet és cigarettát. Az idős férfi életét vesztette. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosítás miatt, míg a vádlottak, védőik és törvényes képviselőik enyhítés, téves jogi minősítés, az ötöd- és hatodrendű vádlottak felmentéséért fellebbeztek. A bíróság az első-, másod-, harmad-, illetve negyedrendű vádlott letartóztatását fenntartotta.
(MTI)