A Ház emellett létrehozta a biológiailag lebomló műanyagból készült hordtasak fogalmát, amelyeknek a termékdíját kilogrammonként 500 forintban határozta meg, szemben a hagyományos műanyag hordtasakok 1900 forintos termékdíjával. Megalkották a könnyű, valamint a nagyon könnyű műanyag hordtasakok fogalmait is, előbbiek falvastagsága 50 mikronnál, utóbbiaké pedig 15 mikronnál kevesebb.
A katasztrófavédelem a paksi bővítés tűzvédelmi szakhatóságává vált
A parlament tűzvédelmi szakhatóságként jelölte ki a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságát a nukleáris létesítmények építésével, bontásával és használatbevételével összefüggésben. A képviselők 154 igen szavazattal, 16 nem ellenében és 21 tartózkodás mellett fogadták el a kormány erről szóló javaslatát.
Pontosították a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényt
Az Országgyűlés pontosította a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényt, miután a Ház 156 igen szavazattal, 11 nem ellenében és 26 tartózkodás mellett elfogadta kormánypárti képviselők ezt kezdeményező javaslatát. A változtatások elsősorban azt szabályozzák, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal döntése alapján miként kerülhetnek állami vagy önkormányzati tulajdonba a víziközműnek minősített infrastruktúrák.