László Imre összekeverte Mandelát Mengelével

2020. június 29. 11:43

Adolf Hitler után egy másik náci háborús bűnöst emlegetett a DK-s László Imre – írta meg a Hír TV.

2020. június 29. 11:43

A Gyurcsány-párti politikus a Heti TV reggeli műsorában zavarodott bele mondandójába, amikor éppen azt magyarázta a műsorvezetőnek, hogy miért méltatta Hitlert. A polgármester szerint Josef Mengeléről a német SS-tisztről, az auschwitzi haláltábor orvosáról akartak elnevezni egy közterületet a 11. kerületben. A műsorvezető visszakérdezett és akkor derült ki, hogy a DK-s politikus nem Mengelére, hanem Nelson Mandelára gondolt. László Imre szerint nagyon hasonlít a két név és ezért keverte össze Mengelével – aki foglyokon végzett embertelen kísérleteivel vált hírhedtté – a Dél-afrikai Köztársaság egykori elnökét.

Továbbra sem kommentálja érdemben Karácsony Gergely, hogy az általa támogatott újbudai polgármester Hitlert méltatta. A Hír TV levélben kért tájékoztatást arról, mi a főpolgármesteri hivatal álláspontja a DK-s politikus, László Imre botrányos kijelentéséről. A fővárosi Sajtóosztály válaszában mindössze László állásfoglalását küldte tovább. A HírTV-t korábban épp Karácsony Gergely vádolta nácimosdatással, és ezért bojkottálja a csatornát – közölte a Hír TV.

Összesen 192 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
piscsik
2020. június 30. 12:42
Ennél még a tanacselnökök is 100x okosabbak voltak.
Szerintem
2020. június 30. 11:12
Dehogy keverte. Aht mondta, amit mondani akart.
puszika
2020. június 30. 11:09
Mindig mondtam,hogy a KOMMUNISTÁK EREDENDŐEN BUTÁK!! LÁSZLÓ ELVTÁRS A MINTABOLTI PÉLDÁNY!!!!
atila68
2020. június 30. 10:15
Ez az Imre, aki László nagyobb gáz mint Niedermüller.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!