Az ügyészség „Bróker Marcsi” bűnügyi felügyeletének fenntartását javasolja

2020. június 26. 10:40

Fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye – közölte a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség.

2020. június 26. 10:40

A bűnügyi felügyelet fenntartását javasolja a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a Kun-Mediátor-ügy „Bróker Marcsiként” elhíresült vádlottjával szemben. A főügyészség az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyének kiküszöböléséért javasolják a bűnügyi felügyelet fenntartását. A kényszerintézkedés felülvizsgálatáról a Szegedi Ítélőtábla dönt.

Emlékeztetnek, a vádlottat 2016. decemberben tartóztatták le, tavaly decemberben – mivel a letartóztatás időtartama elérte a törvényi maximumot – a Szolnoki Törvényszék határozott a bűnügyi felügyelet elrendeléséről a mozgást nyomon követő technikai eszköz alkalmazása mellett. Most ismét esedékessé vált a kényszerintézkedés indokoltságának felülvizsgálata – olvasható a közleményben.

A vádirat szerint a karcagi asszony a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. képviselőjeként a cég 15 éves működése alatt 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott az ügyfeleknek. Cége nevében 1999 nyarától 2015 tavaszáig az átlagosnál jóval kedvezőbb haszonnal kínált kecsegtető befektetési lehetőséget, főként a Karcagon és környékén élőknek. Tette mindezt úgy, hogy a Kun-Mediátornak nem volt engedélye ilyen tevékenységre.

A befolyt pénzt saját és családja költségeire fordította, illetve – a jó üzletmenet látszatának fenntartásáért – az érintettek egy részének kifizetésére használta fel. „Bróker Marcsi” 2015 tavaszán eltűnt Magyarországról, végül mintegy másfél évvel később a közép-amerikai Belize-ben fogták el.

(MTI)

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karbantartó9
2020. június 26. 13:47
De sőt! Én is azt javaslom!
Senki Alfonz
2020. június 26. 13:00
Egyébként azért megy a sok birka Bróker Marcsihoz, mert a bankokban nem bízik, hiszen azok nagyon kedvezményesen adtak - bocsánat helyeztek ki - hiteleket jobbra és balra a politikusoknak, a bankárok viszont a célként előirányzott kamattömeg elérése érdekében a prolikra, a plebsre nyomták a jóval magasabb kamatokat!!! Halál a bankárokra, mégha rendesen áll a szemük, akkor is!!!!
zrx8
2020. június 26. 12:54
Kár, hogy előzetesben van, mehetne Kórozs eftással a Zegyenes beszédbe gazdasági szakérteni
21 gramm
2020. június 26. 12:45
Hogy a túróba lehet ez a vén szélhámos egyáltalán szabadlábon? Hát háziőrizetben vagy lábperecben nem tud "bűnismételni"???? Eszem megáll...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!