Teljesítette a kitűzött célokat, megszűnhet a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.

2020. május 27. 08:33

155 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozásától, hogy továbbra is az otthonában maradhatott, írja a miniszteri közlemény.

2020. május 27. 08:33

A 2011-ben létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) a kormány szándékának megfelelően jelentős segítséget nyújtott a szociálisan legrászorultabb hiteladósoknak, ők az elmúlt évben kedvezményes feltételekkel vissza is vásárolhatták korábbi otthonukat, írja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter közleménye.

A kitűzött célok teljesülésével a 2020. május 26-án benyújtott törvénytervezet javaslatot tesz a NET törvény hatályon kívül helyezésére. A Nemzeti Eszközkezelő Program segítségével összesen mintegy 155 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozásától, hogy továbbra is az otthonában maradhatott. Az elmúlt évek hatékony gazdaságvédelmi intézkedéseinek köszönhetően a bérlők többségének helyzete stabilizálódott, így az érintettek 2019-ben lehetőséget kaptak arra, hogy újból tulajdonosaivá váljanak korábbi otthonuknak.

A kormány által kitűzött cél, miszerint lehetőleg minden család saját otthonban élhessen a Nemzeti Eszközkezelő Program keretében sikeresen teljesült. Tízből kilenc, korábban bajba jutott devizahiteles ugyanis visszavásárolta otthonát, így a nemzetközileg is egyedülálló intézkedés közel 28 ezer család lakhatására vonatkozóan biztosított megnyugtató és végleges megoldást.

38 ezer otthont védtek meg

A visszavásárolt ingatlanok következtében a NET Zrt. ingatlanportfoliója jelentősen csökkent, feladata átalakult, ezért a hatékony állami vagyongazdálkodás szempontjait figyelembe véve időszerűvé vált a társaság működésének felülvizsgálata. Ennek eredményeként a benyújtott törvénytervezet javasolja a NET törvény hatályon kívül helyezését, ezáltal a NET Zrt. megszűnését. A társaság megmaradt feladatait – mint például a részletvétel és a fennmaradó. mintegy 4600 bérleti szerződés kezelése – a jövőben a tervek szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. látná el.

2010 előtt a balliberális kormány cserben hagyta az embereket, megszüntette az első Orbán-kormány otthonteremtési programját, elvette az otthonteremtési kedvezményeket, segítség nélkül hagyta az otthonteremtőket, és kockázatos devizahitelbe hajszolta őket, emiatt vesztették el sokan a lakhatásukat biztosító otthonukat – szerepel a közleményben. 2010 után a Fidesz-KDNP kormány a bajba jutottak megsegítése érdekében számos intézkedést hozott. Forintosítással lezártuk a balliberális kormány által elszabadított devizahitelezés korszakát, bevezettük az árfolyamgátat, lehetővé tettük a végtörlesztést és megtörtént a banki elszámoltatás – fogalmaznak. Az intézkedésekkel összesen több mint egymillió család otthonát sikerült megmenteni. A segítségek egyike volt a Nemzeti Eszközkezelő Program, amelynek köszönhetően összességében közel 38 ezer otthont tudtunk megvédeni, zárul a dokumentum.
 

(MTI-OS)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Emmanuel Goldstein
2020. május 27. 10:33
Emlékeztetőül: a devizahitelt az Orbán-kormány vezette be a 2001. évi XCIII. törvénnyel: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0100093.tv
nick89
2020. május 27. 08:47
Magyarország kivételével minden más ország törvénnyel szüntette meg a devizahiteleket és így valóban megmentette az uzsorától a hitelfelvevőket. A magyarok 3-4 szeresét fizetik vissza a felvett hitelüknek. És a magyarok tűrik, hogy kirabolják őket. Roncstársadalom, amelyik nem képes ellenállásra. Ezt is a NER-nek köszönhetjük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!