„A magyarok békeidőben, veszélyhelyzetben, katasztrófák és világjárványok idején is számíthatnak a katonákra, akik életük árán is megvédik őket” – hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
A katonáknak is nagy szerepe volt a vírus elleni védekezésben
Németh Szilárd elmondta: 171 évvel ezelőtt ezen a napon vették be a magyar honvédok Buda várát. „Azóta is büszkék vagyunk a magyar virtusra és a magyar katonákra” – fogalmazott, hozzátéve: örök hála és tisztelet a '48-as honvédoknak és Görgei Artúrnak. „Köszönet és elismerés a mai Magyar Honvédségnek is, amely példamutató módon szolgálja a hazát, őrzi Magyarország függetlenségét, a békét, a magyar biztonságot és szabadságot” – tette hozzá. Az államtitkár kiemelte, hogy Magyarország sikeresen küzdött le a koronavírus-járvány első szakaszát, abban kiemelkedő és nélkülözhetetlen szerepe volt a honvédségnek is.
„A katonák most szolgálatot adnak a rendőrökkel a déli határokon. Hermetikusan zárták a határt, így védték Európa és Magyarország biztonságát a koronavírus gócokból érkező migránsokkal szemben” – mondta Németh Szilárd. Elmondta, a honvédelem napján, munkaszüneti napon is folytatták az idősotthonok fertőtlenítését, amit szintén egy munkaszüneti napon, húsvétvasárnap kezdtek. Mostanáig 982 idősotthonban segítették ily módon az ott lakók egészségének védelmét.
„Emellett 13 megyében 51 kórház élén honvédtiszt szolgál kórházparancsnokként. Feladatuk a készlet- és eszközgazdálkodás, az információáramlás valamint az őrzés-védelem megszervezése és fenntartása” – tette hozzá. Továbbá 17 helyőrségben járőröznek katonák a köztereken és a sikeres magyar-kínai légihíd útján beszerzett egészségügyi védőfelszereléseket és eszközöket tároló raktárakat is őrzik. „Továbbá a humanitárius korridorokon is segítik a katonák az átmenő személy- és teherforgalom biztonságát” – mondta. „Mindezeken felül a honvédelmi irányító törzsek 105 helyen felügyelik a létfontosságú vállalatokat és a kritikus infrastruktúrát” – ismertette Németh Szilárd.