Hozzátette: a koronavírus-járvány ideje alatt is emberfeletti, megfeszített munkával teljesítik szolgálatukat napi 24 órában.
A képviselő külön köszönetét fejezte ki a mentőszolgálatnak a Pesti úti idősotthonban nyújtott segítségükért, amellyel sikerült megszüntetni a kialakult gócpontot.
Dunai Mónika hangsúlyozta, hogy a kormány elindította az egészségügyi bérfejlesztési programot, folytatja a mentéstechnikai eszközök beszerzését, növeli a mentőautók számát, és bővíti, felújítja a mentőállomásokat. Jelenleg a mentők történetének legnagyobb eszközbeszerzése valósul meg: mintegy 2500 mentéstechnikai eszközt – köztük 300 defibrillátort és 150 speciális lélegeztetőgépet – vásárolt tavaly az OMSZ 1,6 milliárd forintért, idén pedig újabb 122 lélegeztetőgéppel bővült az eszközpark – tudatta. A magas vérnyomás napja alkalmából arról beszélt, hogy a betegség a fejlett országokban, így Magyarországon is népbetegséggé vált: világszerte egymilliárd, Magyarországon 3,5 millió ember szenved magas vérnyomásban.
Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója köszönőbeszédében azt mondta, hogy a mentőszolgálatot évente 1,2 millió esethez riasztják.
A koronavírus-járvány miatt a szolgálat munkatársai nagy terhelésnek vannak kitéve: 40 ezer mintavételt végeztek, 15 ezer fertőzésgyanús embernek nyújtottak segítséget, és 420 ezer kilométert tettek meg az elmúlt három hónapban – tette hozzá.