Csaknem hatszáz anyaországi és külhoni diák vesz részt pénteken a Határtalanul középiskolai vetélkedő nagydöntőjén, amely a jelenlegi járványügyi helyzetre tekintettel online formában valósul meg – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága csütörtökön az MTI-vel. Az államtitkárság felidézte, hogy 2019 októberében hirdették meg a Határtalanul programhoz kapcsolódó középiskolai vetélkedőt, amely nemzetpolitikai sikertörténet lett: több mint 75 ezer diák kapcsolódott be az anyaországból és határon túlról.
A verseny első fordulójában online teszteket töltöttek ki a jelentkező osztályok történelmi, irodalmi, földrajzi, nemzetpolitikai kérdésekből harminc napon keresztül, ezután a továbbjutó csapatok a középdöntőkben mérhették össze tudásukat. A döntőbe húsz csapat – 11 külhoni és 9 anyaországi – jutott, így csaknem hatszáz diák méri össze tudását pénteken a nagydöntőn. A fiatalokat a döntő napján Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója is online köszönti – jelezték.