Duplájára nő a szabad felhasználású Diákhitel1

2020. április 18. 11:02

A kormány kiemelten támogatja a magyar fiatalokat a koronavírus-járvány miatt megváltozott helyzetben is – mondta a kabinet hivatalos közösségi oldalára feltöltött legfrissebb videóban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

2020. április 18. 11:02

Schanda Tamás kiemelte, hogy most a pályakezdésben is szeretnének segíteni az érintetteknek.

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a nyelvvizsga alóli mentesítés 75 ezer fiatalnak segít abban, hogy megkaphassák diplomájukat és így számukra több lehetőség nyíljék a munkaerőpiacon.

– Ez az intézkedés mindenkire vonatkozik, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz. Ez jelentős segítség mind a pályakezdőknek, mind azoknak, akik nem tudtak diplomás munkakörben elhelyezkedni – mondta az államtitkár.

Schandta Tamás felidézte azt is, hogy amikor korábban válság volt, a balliberálisok számos lehetőségtől fosztották meg a fiatalokat is.

– Mi nem ezt az utat választottuk – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy újításokról döntöttek a diákhitelek rendszerében. Ennek keretében május elsejétől elérhető a kamatmentes, szabad felhasználású diákhitel plusz, amit a felnőttképzésben résztvevők is igényelhetnek. Ez a felsőoktatási hallgatók számára maximum félmillió forint, míg az ITM által meghatározott felnőttképzésekben résztvevő tanulók esetén legfeljebb 1,2 millió forintos összegben lesz elérhető, augusztus 15-től pedig több mint duplájára emelik a szabad felhasználású Diákhitel1 havonta igényelhető összegét.

Schanda Tamás bejelentette azt is, hogy az eddigi, havi maximum 70 ezer forintos keret 150 ezer forintra emelkedik. Így tehát a következő felsőoktatási tanévtől a hallgatók évi akár másfél millió forint rendkívül kedvező kamatozású, szabad felhasználású diákhitelt igényelhetnek.

– Lehetővé tettük, hogy a felsőoktatási hallgatók május elsejétől az első szemeszterre visszamenőleg is igényelhessék a Diákhitel1-et, akár 350 ezer forint értékben. Fontos még tudni, hogy az eddig felvett nyelvtanulási diákhitelek májustól szintén kamatmentessé válnak, magát a konstrukciót pedig kivezetjük a rendszerből – mondta a Facebookon is elérhető videóban az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2020. április 18. 13:24
Aha. Tehát egy hitel,amit most kajára lehet költeni. Bezzeg a Lölő nem hitelt,hanem ajándékot kap a közösből,a magyar diáknak meg ugyanez nem jár,csak ha Orbánközeli. Korrupció,Viktor a neved!
BőröndÖdön
2020. április 18. 12:57
Amúgy mindenki éhen is dögölhet...
Kántáló kentaur
2020. április 18. 11:28
'....Schandta Tamás felidézte azt is, hogy amikor korábban válság volt, a balliberálisok számos lehetőségtől fosztották meg a fiatalokat is....' Ettől függetlenül mongyuk az ELTE-n nagyobb szégyen fideszesnek lenni, mint callgirl-nek.:)))
kisgul
2020. április 18. 11:17
Na úgy látszik gyurcsánynak nem tetszik ez az intézkedés sem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!