Megvolt az „ISZOM” első sajtótájékoztatója

2020. március 06. 13:27

Megkezdte működését a Szanyi Tibor által alapított párt. A politikus közölte: tudatos volt a névválasztás.

2020. március 06. 13:27

Megkezdte működését a Szanyi Tibor volt szocialista politikus és a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, Székely Sándor által alapított Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom – jelentette be az új párt elnöke pénteken sajtótájékoztatón, a Szakszervezetek házában Budapesten.

Az alapítók: Székely Sándor, Kalmár Szilárd, Huszti Andrea és Szanyi Tibor

Huszti Andrea korábbi szakszervezeti aktivista, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnökségi tagja hangsúlyozta: az Igen Szolidaritás legfőbb célja annak "a szociális válságnak a megszüntetése", amibe „az Orbán-rendszer elmúlt évtizede sodorta” az országot.
Mint mondta, azt tapasztalják, hogy az ellenzéki pártok már nem tudnak több szavazót megszólítani, hiszen 38 százalék a bizonytalanok aránya. Az Igen Szolidaritás azzal, hogy alternatívát kínál, bővíteni akarja az ellenzéki szavazótábort – fűzte hozzá.

Szanyi Tibor úgy vélekedett: az emberek kétharmada napról napra él, amit csak szociális fordulattal lehet megváltoztatni. A szociális válság mellett kibontakozó klímakatasztrófa kezelésére is kínál megoldást az Igen Szolidaritás 155 pontos programja - emelte ki. Székely Sándor arról beszélt: a szociális válság felszámolása érdekében azonnali és radikális béremelést követel az Igen Szolidaritás, továbbá 200 ezer forintos minimálbért, 100 ezer forintos nyugdíjminimumot és a családi pótlék megháromszorozását.

Tudatos volt a névválasztás, de sokáig vitatkoztunk róla – válaszolta Szanyi Tibor, amikor arról kérdeztük, tisztában voltak-e azzal, hogy a párt nevének egyik lehetséges rövidítése ISZOM. Ez egy geg, ami lehetőséget adott, hogy sokkal több embert elérjünk – hangsúlyozta a politikus. Huszti Andrea, a párt elnöke elmondta, hogy nagyon szereti a szóvicceket és a névvel, amelyet ő talált ki, a Jobbik hivatalos nevére (Jobbik Magyarországért Mozgalom) akartak utalni, érzékeltetve, hogy ők a korábban szélsőjobboldali párt baloldali ellentéteként („Ballik” – ként) határozzák meg magukat.

Kalmár Szilárd alelnök közölte: el kívánják érni, hogy napi 8 óra munkából tisztességesen meg lehessen élni Magyarországon. Szanyi Tibor kérdésre válaszolva azt mondta, az "ellenzéki tortát" nemcsak mennyiségileg, de minőségileg is bővíteni kívánják. Szándékuk szerint mind a 106 egyéni választókörzetben részt vesznek majd előválasztáson. Székely Sándor - szintén kérdésre válaszolva - közölte, hogy a Magyar Szolidaritás Mozgalom, amelynek ő az elnöke, nem olvad be az Igen Szolidaritásba, hanem továbbra is önállóan működik; más szervezetek csatlakozását is várják a párthoz.

Kalmár Szilárd kérdésre reagálva azt mondta, nem akarják Gyurcsány Ferenc DK-elnökhöz hasonló módon nehezíteni a MSZP helyzetét, ezért nem áll szándékukban szocialista politikusok és párszervezetek „átcsábítása”. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy már 200-an jelezték csatlakozási szándékukat a párthoz, amely mellett a Szanyi Tibor által életre hívott Igen Mozgalom is fenntartja működését.

(MTI/Mandiner)

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NTLLK
2020. március 09. 08:58
Várom a Baloldali Szocialisták Közösségének felbukkanását!
henrihenri
2020. március 08. 09:43
Milyen jót röhöghetett magukon a szanyi?
tango47
2020. március 07. 17:55
Elég hervasztó képet mutatnak. Hol itt az optimizmus?
rollotomasi
2020. március 07. 08:17
Felkészül a VEREM vagy a B@SZOM. Gréczy Zsolti még nem döntött.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!