1848, te valóságos!

Előttem papír és színes ceruzák, mellettem a fiam: óvodás, nyílik a világra. Huszárokat rajzol kajla karokkal, kerek orral: rudakat tartanak, tetejükön a piros-fehér-zöld zászlókkal. Igen, ők a huszárok; igen, ez piros és fehér és zöld szín; igen, ez a magyar zászló; és igen, mi magyarok vagyunk – magyarázom a fiamnak. „Egy Magyarország van?” – kérdezi ezt is, ahogy tovább tűnődik a számára most kinyíló világ dolgain.

Igen, egy Magyarország van. Ez a Magyarország és történelme azonban nem egy véglegesített, tökéletesre csiszolt márványszobor – avagy épp éjfekete monolit, amely körül fogalmatlan Homo sapiensként ugrálunk à la Űrodüsszeia. Történelmünk életek, sorsok, pályafutások, egyéni és közösségi drámák, összefogások és szétszakíttatások, szövetségkötések és konfliktusok valójában kibogozhatatlan, szétszálazhatatlan, sűrű szövedéke. Ez az, amit képtelenség a jelszavak, címkék és nevek dobálásával folytatott, örök emlékezetpolitikai csatározások harcmezein bemutatni.

Pedig a nagy szavak megfogalmazása és a veretes ítéletek kihirdetése mellett érdemes lenne néha elmélyülni a mikrotörténelemben. Azokban az egyéni, családi, kisközösségi sorsokban, amelyekből a nemzeti történelem végül összeáll.Tudjuk, párhuzamos történelem- és identitásképek végtelen vetélkedése zajlik itthon. Hol vagyunk még a rendszerváltás objektív megítélésétől, de akár még a Horthy-korszakról vagy a Monarchia idejéről szóló széles közmegegyezéstől is! 1848–49 első blikkre könnyebbnek tűnhet, hisz ki nem kedveli gyerekkora óta a délceg huszárokat, kinek nem dobogtatja meg a szívét a reformkorban és a forradalomban, szabadságharcban fellépő államférfiúk érces-veretes beszéde? Pedig… pedig ez is úgy történt, hogy egyébként a korabeli, forradalomtól ódzkodó őskonzervativizmus eszméjét, a katolikus-aulikus felfogást és érvrendszert, horribile dictu a birodalmi gondolat hazai képviselőit kiradírozták a magyar eszmetörténetből. Ugye könnyen lehet ám a kossuthi kalandot és Petőfi-féle politizálást is egészen más fénytörésben látni és láttatni… de ez messzire vezet.