Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

A családokba történő befektetés az egészségügyi prevenciót is erősíti – hangsúlyozta az államtitkár a Magyar Nemzet pénteki lapszámában.
Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy például Kopp Mária kutatásából is tudjuk: az apaság hozzájárul a férfiak egészségének megőrzéséhez. A családpolitika áttételesen mindig egyéb területekre is vonatkozik, ami által végeredményben forrásokat takaríthatunk meg – mondta az államtitkár a lapnak.
Kijelentette: amennyiben nem figyelünk oda a demográfiára, akkor ötven év múlva nem beszélhetünk majd egészségügyről, oktatásról és szociálpolitikáról sem.

Novák Katalin elmondta: a családvédelmi akciótervnek mindenképpen lesz folytatása, hiszen a kormánynak van egy olyan vállalása, hogy folyamatosan bővíti a családtámogatások körét. Hozzátette: noha biztos számokat még nem tud mondani, de azt remélik, hogy a családvédelmi akcióterv II. hatása volumenében megegyezik majd az első fáziséval.
(MTI)
