Egy fiatal gazda vallomása

2019. november 06. 12:08

Rendhagyó módon mutatkozik be Silling Imre Gergő tormatermesztő.

2019. november 06. 12:08

Az MTI-OTS-en (az MTI üzleti sajtószolgálatán) keresztül a fiatal gazda történetét osztotta meg a világgal. Ebben leírja, hogyan döntött a mezőgazdaság, és azon belül a növénytermesztés mellett, valamint arról, hogy a Nemzeti Agrárkamara programjának segítségével hogyan szerezte meg a szükséges kezdőtőkét. További információ a [email protected] email címen, vagy a www.gergogazda.hu oldalon.

A közleményét változtatás nélkül közöljük.

„Üdvözlök mindenkit! Silling Imre Gergő vagyok fiatal gazda.

Már gyerekkorom óta foglalkoznak nagyszüleim és szüleim tormatermesztéssel egészen a mai napig sikeresen. Mivel gyerekkoromban is jártam segíteni a földekre az év közbeni munkálatokra, így elsajátítottam a tormatermesztés minden apró kis részletét. 2017-ben úgy döntöttem belevágok, vállalkozó leszek és én is tormát fogok termelni. Mivel az anyagi helyzetem nem engedte meg azt, hogy belevágjak egy ilyen projektbe, így körülnéztem a pályázatok között. Pont kapóra jött az abban az évben induló fiatal gazdáknak meghirdetett pályázat, ami egy 12 millió forintos vissza nem térítendő pályázat. Mivel a pályázatokhoz nem értek, így a Gordius Solution Trender Kft. segítségét kértem a pályázat beadásával és megírásával kapcsolatban. Hosszas szaladgálások a papírok és szerződések után, amik a pályázat alapfeltételei voltak, 2017 év végén beadtuk a pályázatomat. 2018 tavaszára jött az eredmény, hogy megnyertem a »Fiatal gazda pályázatot«. Azóta mezőgazdasági vontatót vásároltam és a torma megműveléséhez minden eszközt beszereztem, tehát korszerűsítettem a saját és a családi »vállalkozást«. Vállalkozásomat a tormatermesztésen kívül ki szeretném terjeszteni csiperke gomba termesztésre is, amit előre láthatóan 2020 év közepétől fogok elkezdeni. Ezzel szeretném a vállalkozásomat bővíteni.”

(A fotó illusztráció!)

(MTI-OS)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
schulraugue
2019. november 08. 11:03
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Akitlosz
2019. november 07. 13:55
Mi ebben a rendhagyó? Ez csak a szokásos kormányzati propaganda. A pályázatokon gyakran előírják a nyertesnek, hogy propagálnia kell, hogy kitől kapta a pénzt. Ki kell írnia, hogy ezt a beruházást az EU ennyivel a kormány annyival támogatta.
OberEnnsinnen
2019. november 06. 20:50
Mondom én, hogyha egy fiatal gazda támogatást kap, akkor Lop a Fidesz. Az itt megszólaló aljadékok ezt pontosan igazolják. Petkó Zsigmond, téged nem soroltalak az aljadékok közé.
gacsat
2019. november 06. 17:45
Akkor se hinném el, ha igaz lenne. A címkép meg zseniális. Európa összes tormája megteremne ezen a földön.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!