Egy embert csak akkor felejtenek el végleg, ha nevét is elfelejtik – ezzel a mondattal kezdődik a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület közleménye, miszerint a napokban Magyarországra érkezik Gunter Demnig német képzőművész, hogy 18 helyszínen összesen 53 botlatókövet helyezzen el. A közlemény megjegyzi, hogy a botlatókő egy 10x10 centiméteres bronztáblára vésett név (valamint születési dátum, illetve a halálozás helye és ideje), amit az áldozat utolsó – még szabad akaratából választott – lakhelye előtt illeszt a járdába a német képzőművész.
Hozzáteszik, hogy a kezdeményezés nyomán mára Európa szerte több, mint 70.000 botlatókőbe „botolhatunk bele”, mely által az akció a világ legnagyobb decentralizált emlékművévé vált. A botlatóköveket civilek, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, és az önkormányzat együttműködésének eredményeképp helyezhette el a művész.