Hozzátette, szeretnék, hogy minden európai uniós tagország munkaszüneti napja szabadnak számítson Magyarországon is, így évente 40-50 aktív munkanap lenne. Ez a kezdeményezés egybecseng a párt Több mindent, kevesebb semmit! koncepciójával – tette hozzá.
Az alelnök úgy véli, félreértésekre ad okot, hogy az Európai Unióban 27 nyelvet beszélnek. Ezen szeretnének változtatni és hivatalos nyelvként a magyart bevezetni, emellett lobbiznának azért, hogy az unió hivatalos valutája a forint legyen. A forint régebb óta szolgálja Magyarországot mint az euró, amely csak 20 éve van jelen, elég sok fejtörést okozva. Megjegyezte: a későbbiekben pedig lehetséges, hogy az MKKP átnevezi Európát "Magyarpára, esetleg Forintpára". Továbbá be szeretnének vezetni valutaként egy hatalmas kőfajtát, mivel a párt elképzelése szerint kevesebbet dolgoznának az emberek, ha súlyos köveket kapnának fizetségként - fejtette ki Victora Zsolt.
Az alelnök pártja IV. Béla Energianyelő nevű projektjéről azt mondta, a szerkezet a világűrből szerezné az áramot, így ezzel mindenki számára ingyenessé tehetik azt. A párt pénzfájáról, amelynek elmondása szerint forint a terménye, azt közölte, hogy a projekt jól működik. Victora Zsolt hangsúlyozta: fontos, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt bekerüljön az Európai Parlamentbe, mert ezáltal azok az emberek is képviselve lesznek, akik jelenleg egyetlen pártra sem szavaznának Magyarországon.