Felidézték, a három évvel ezelőtti tulajdonosváltás óta a szerkesztőség kibővült a Népszabadság és a Magyar Nemzet volt újságíróival, a lap megduplázta példányszámát. Hétköznaponként mintegy 21 ezren, szombatonként pedig körülbelül 25 ezren vásárolják meg a Népszavát, amely „a napilappiac vezető szereplőjévé vált, hitelessége megkérdőjelezhetetlen, információit rendszeresen szemlézik”. Átalakult az online felülete is – a nepszava.hu érdemi szereplője lett a hírversenynek – írták.
Hozzátették: koncentrálni és bővíteni kellett a forrásokat, hogy ez megvalósulhasson. Ennek érdekében váltak meg a többek között a Szabad Földet megjelentető kiadótól, illetve a Népszava mellékletévé formálták a Vasárnapi Híreket, hogy a szombati lapszám színesebb tartalommal versenyezhessen a hétvégi olvasmánypiacon.
Puch László hangsúlyozta: az adásvétel nem ötletszerű döntés, korábban nyilvánosan is jelezte, hogy pénzügyi befektetőkkel szeretné megerősíteni a lapot.