Megjelent az első tojás a bekamerázott gemenci gólyafészekben

2019. március 28. 14:35

A 2012 és 2018 közötti 7 évben összesen 17 fiatal madár hagyta el a fészket július végén, augusztus elején.

2019. március 28. 14:35

Megjelent az első tojás csütörtökön a gemenci feketególya-pár bekamerázott fészkében. 

A korábbi pár, Sára és Tóbiás általában 4 tojást rakott, de csak a kamerák beüzemelése előtti évben, 2012-ben repült ki 4 fióka a fészekből. A 2012 és 2018 közötti 7 évben összesen 17 fiatal madár hagyta el a fészket július végén, augusztus elején – idézi fel a Gemenc Zrt. csütörtöki közleménye.

Mint írják, az adatokat, amelyeket Tóbiás és Sára megfigyelésekor regisztráltak a kutatók, most összehasonlíthatják az új gólyapár szokásaival. A hasonlóságok és a különbözőségek feltárása olyan kutatási eredményeket szolgáltathat, amelyek lehetőséget adnak ezen fokozottan védett madarak rejtett életmódjának jobb megismerésére, így segítve a faj fennmaradását, az állomány gyarapodását.

Az immár hatodik éve működő tudományos kutatás a Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével jött létre.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alex44
2019. március 29. 09:01
Örvendetes hír tojás fronton,néha én is elnézem ezt a gólyafészket benne a madarakkal , gyönyörű szivárványos a tollazatuk ahogy ráesik a napfény.
Sulammit
2019. március 28. 19:20
Csak így tovább fiatalok! Négynél alább ne is adjátok, ez most a trendi!
fogas paduc
2019. március 28. 16:06
Basszus! Micsoda nácik ezek a gólyák! Fészekbe tojást, ráadásul csak úgy tojni, s ráadásul a tojó által? Ez aztán a sexizmus! És mi lesz a kis gólyák CO2 kibocsátásával?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!