Önkéntes órák millióit adják a biztonságért a polgárőrök

2019. február 12. 09:40

Meg nem sikerült csökkenteni a szervezet átlagéletkorát, mindösszesen másfél ezer fiatal van a szervezetnél.

2019. február 12. 09:40

Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke, Túrós András a Magyar Nemzettel viszonyításképpen jelezte, hogy a rendőrség évente 14 millió szolgálati órát lát el.  A szövetségi elnök úgy vélekedett: ma az a polgárőrség feladata, hogy szinten tartsa a jó közbiztonságot.

  A keddi lapszámban megjelent interjúban úgy fogalmazott: „Az aktív és folyamatos szolgálat fantasztikus eredményekhez vezet” –fogalmazott, kijelentve, hogy az utóbbi években minden településen kiegyensúlyozott a közbiztonság. Ugyanakkor hozzátette, hogy a külterületekre még mindig kevesebb figyelem irányul: továbbra is gyakoriak az erdei, mezei, szántóföldi lopások. Ezért idén nagyobb hangsúlyt fektetnek ezekre a problémákra – jelentette ki.

Azt mondta, hogy az éves szinten egymilliárdos költségvetési támogatásuk sok mindenre elég, rengeteg kiadásra azonban kevés. Az OPSZ elnöke kiemelte, hogy nagy terhet jelent nekik a cégautóadó, amely 150 millió forintot vesz el a büdzséjükből.  Hatvanezer polgárőr szolgál nagyjából kétezer egyesületben – közölte. Ha lenne órabérük, az csupán száz forintot tenne ki, azonban teljesen önkéntes alapon, ingyen végzik a munkájukat.

Túrós András arról is beszélt, hogy minden igyekezetük ellenére még mindig csak ezerötszáz fiatalt tudtak bevonni az utóbbi években. A polgárőrök átlagéletkora elég magas, sok közöttük a nyugdíjas – olvasható a Magyar Nemzetben.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!