Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat

Nem véletlenül próbálkoznak az ukrán drónok – mutattak rá az elemzők.

A program célja, hogy „a világ legszebb fővárosának legszebb városrészét visszaadja a magyar embereknek".

A magyar embereknek kívánja visszaadni a Budai Várnegyedet a Nemzeti Hauszmann Program, amely a következő három év új beruházásait fogalja keretbe – jelentette be szerdán Budapesten a Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások miniszteri biztosa.
Fodor Gergely hangsúlyozta: az elmúlt több mint hatvan évben a vár kiszakadt a város szövetéből, egyfajta díszletté vált. A Várkapitányság Zrt. irányításával zajló program célja ezért az, hogy „a világ legszebb fővárosának legszebb városrészét" visszaadja a magyar embereknek.

A következő hároméves fejlesztési ciklusban megvalósul a várbeli utak, sétányok és parkok rendbetétele, illetve a Csikós udvar környékének akadálymentesítése, megindul az 1945 után lerombolt épületek újratervezése és a Budavári Palota teljes építészeti „átvilágítása", befejeződnek a folyamatban lévő beruházások, újranyílik a palota rekonstruált Szent István-terme – jelentette be Fodor Gergely.
(MTI)
