Szijjártó: Magyarország számára az energiabiztonság kérdése szuverenitási kérdés

2018. október 03. 12:19

A külügyminiszter Moszkvában elmondta, hogy a nukleáris energiát nem szabad negatívan diszkriminálni, és kijelentette, hogy Magyarország növelni szeretné ennek súlyát a nemzeti energiamixben.

2018. október 03. 12:19

A nemzeti energiamix, az energiaforrások összetételének összeállítása a nemzeti kompetenciához tartozik, amit tiszteletben kell tartani – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Moszkvában, az Oroszországi Energiahét elnevezésű konferencián elmondott felszólalásában.

„Nagyon világosan ki kell jelentenem, hogy a nemzeti energiamix összeállítását a nemzeti kompetencia kérdésének tekintjük" – mondta a miniszter. „Mindenkitől elvárjuk, hogy tartsa tiszteletben ezt a kompetenciát minden ország esetében" – hangsúlyozta. Hozzátette: a magyar kormányzat sohasem kommentálja a nemzeti energiamixeket, és elvárják másoktól is, hogy így tegyenek, és ne ítélkezzenek a magyar energiamixszel kapcsolatban, „amelyben a nukleáris energia meghatározó szerepet fog játszani".

Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarország számára az energiabiztonság a nemzeti szuverenitás kérdése, ezért az energiaellátásnak tisztának, biztonságosnak és olcsónak kell lennie. Rámutatott, hogy Közép-Európában az energiaellátás diverzifikálása jelentős infrastrukturális beruházásokat igényel főleg észak-déli irányban. A miniszter elmondta, hogy Magyarország számára létfontosságú a gázellátás diverzifikálása, mind a források, mind az útvonalak szempontjából. Emlékeztetett arra, hogy Oroszországgal sikerült megállapodni a jövő évi szállítás nagyságáról, és megkezdődtek a tárgyalások a 2020-as évi mennyiségről is. Szijjártó Péter kifejtette, hogy az energiabiztonság szempontjából Magyarország három projektben érdekelt: a Török Áramlat második csővezetékének megépítésében, amelyen át 2021-re már gáz érkezhet Magyarországra, továbbá költséghatékonyság esetén a horvátországi cseppfolyós földgáz fogadására képes terminál jövőbeni megépítésében, valamint a romániai fekete-tengeri gáz perspektivikus kitermelésben.

Aláhúzta, hogy a nukleáris energiát nem szabad negatívan diszkriminálni, és hogy Magyarország növelni szeretné ennek súlyát a nemzeti energiamixben. A Paks-2 beruházással kapcsolatban elmondta, hogy a magyar kormány erre nemcsak úgy tekint, mint az orosz-magyar együttműködés zászlóshajójára és az ország legnagyobb gazdaságfejlesztési projektjére, hanem úgy is, mint lehetőségre a Kelet és Nyugat közötti pragmatikus együttműködés helyreállítására.Paks-2 fő kivitelezője a Roszatom, de az alvállalkozók között nyugat-európai és amerikai cégek is vannak, és a szerződés értelmében a beruházást 40 százalékban magyar vállalatoknak kell megvalósítaniuk - tájékoztatott a tárcavezető.

Szijjártó Pétert délután fogadja majd Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!