Kövér: Nyolc éve lezártuk a posztkommunizmust

2018. február 11. 09:18

A Budapesti Székely Bálon mondott beszédében az Országgyűlés elnöke kiemelte: a magyarok és a székelyek súlyos árat fizettek a nemzeti összetartozásért.

2018. február 11. 09:18

A nemzeti önazonosságért, összetartozásért a magyarok és a székelyek is súlyos árat fizettek, vigyázni kell hát rá – hangsúlyozta beszédében az Országgyűlés elnöke szombaton az 5. Budapesti Székely Bálon.

Kövér László a rendezvény fővédnökeként kiemelte: ezen az estén a székely főváros, Székelyudvarhely és a nemzet fővárosa, Budapest szíve együtt dobbanhat. Emlékeztetett Illyés Gyula egy 1972-es feljegyzésére, melyben arról az élményéről írt, hogy egy magyarországi egyetemi felvételi vizsgán senki nem tudta, milyen nyelven beszélnek a székelyek. Mint azonban hozzátette, a magyarság erősebbnek bizonyult, mint az „országfoglaló és tudatmérgező megszállók”, így 1990-ben sikerült lezárni a kommunista rendszert, majd 2010-ben a posztkommunizmust is.

Tarlós István főpolgármester, az est védnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a székely zászló évek óta ott leng a főváros két legfontosabb épületén: az Országházon és a városházán.

A városvezető szerint ez a rendezvény több, mint egy bál, mert szól a jótékonykodásról és ami még fontosabb: a nemzeti összetartozásról is. Tarlós István hosszan sorolta azokat a művészeket, tudósokat, közéleti és történelmi személyiségeket, akiket a székelyek a magyar nemzetnek adtak, hangsúlyozva: a székelyek a magyarság elválaszthatatlan része.

Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere elmondta, hogy a közös ünneplés lélekemelő pillanataiban a székely szellemiség egy kicsit erősebben járja át a nemzet fővárosát.

Szász Jenő, a bált szervező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke közölte, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az est teljes bevételét jótékonysági célra, idén a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás, az oklándi unitárius közösség, a Lókodi Ifjúsági Alapítvány, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat, valamint a Tiszasalamon Ifjúságáért és Faluközösségéért Jótékonysági Alapítvány számára ajánlották fel.

A rendezvényen átadták a tiszteletbeli székely címeket és a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatására aláírásokat is gyűjtöttek.

(Kép és szöveg: MTI)

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2018. február 12. 03:52
Tudjuk. A posztkommunisták zárták le. "Nyolc éve lezártuk a posztkommunizmust"
hazug politikusok
2018. február 11. 23:35
Abszurd hogy Kövér elvtárs kommunistázik aki talpnyalója volt Acél Györgynek és Lendvai Ildikónak. A Fidesznél jelenleg nincs nagyobb kommunista párt.
pemete jakab
2018. február 11. 19:37
"Kövér: Nyolc éve lezártuk a posztkommunizmust" Mert ugye 1990-ben kezdődött egy posztkommunista korszak, majd 2010-ben a kommunizmus restaurációja. Ehhez elég megnézni, milyen hatalmi mentalitás uralkodott az 1950-es években és milyen most, gyakorlatilag ugyanaz. A fideszes mára egyenlő lett a komcsival. És a Fidesz szavazók is nagyon hasonlóak az akkori Párt támogatóihoz. Nézünk egy példát: Az 1950-es években a reakciós, a tőkés, a kulák volt az ellenség, ma Brüsszel, a migráns, a Soros.
Cezar
2018. február 11. 18:54
Akkor te??????ti??????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!